Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Iskolánkban így gyújtottuk meg az adventi gyertyákat

Hagyományainkhoz híven az alsó tagozatosok 2019. december 2-án is összegyűltek, hogy közösen meggyújtsák az első gyertyát az adventi koszorún. Az alkalmon imádság, közös éneklés és igei gondolatok is elhangzottak, valamint a németet tanuló kisdiákok ünnepi műsorát tekinthettük meg. A heti útravaló: "A héten egy házimunkában segítek édesanyámnak." Áldott alkalom volt.

December 9-én alsó tagozatos diákjaink közösen gyújtották meg az adventi koszorú második gyertyáját. A második évfolyamos kisdiákok tolmácsolásában hallhattunk adventi gondolatokat. A közös imádság, éneklés mellett igei üzenet is elhangzott: "..., hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk!" (1Kor. 2,12.) A második heti adventi jócselekedet: "Játsszál valakivel, akivel eddig nem játszottál!", amelyet teljesíteniük kell a gyermekeknek. 

December 16-án reggel ismét áldott alkalmon vettek részt alsó tagozatos kisdiákjaink és pedagógusaink. Közösen gyújtottuk meg a harmadik gyertyát az adventi koszorún. A negyedik évfolyamos gyermekek meghitt műsorát néztük meg, közösen énekeltünk és Kovács Dániel iskolalelkész igei gondolatait hallgattuk meg. Az osztályokat közös színező elkészítésére invitáltuk a hét mottója "Készítsétek az Úr útját!" jegyében.

Az utolsó adventi gyertyát pénteken, december 20-án gyújtottuk meg az alsó tagozatban. A 3. osztályosok készültek versekkel, énekekkel. Buzáné Penzer Anita szavaival és egy kis filmmel hozta közelebb a gyerekekhez az ünnepet. 2., 3. és 4. osztályos citerások muzsikáltak, énekeltek.

GALÉRIA