Csiga-biga tanoda

2019. február 07., 17:20

A Seregélyesi Baptista Általános Iskola „Csiga-biga tanoda” címmel ingyenes óvoda-iskola átmenetet segítő programsorozatot szervez nagycsoportos óvodások részére. A május közepéig tartó program február 12-én, kedden kezdődik, a foglalkozásokat délutánonként 16 és 17 óra között tartják. Képesség-, mozgás- és logikafejlesztő játékok, kézműves foglalkozások, néptánc, kempo, német nyelvi játékok, a tollaslabdázást és a kézilabdázást megalapozó foglalkozások váltják majd egymást. A szülőket tájékoztatókkal, konzultációs lehetőséggel várják.  

Ez alatt az idő alatt a gyerekek megismerkednek leendő tanító nénijükkel, napközis nevelőikkel, a fejlesztő pedagógusokkal, művészetis tanáraikkal, az edzőkkel, s a nyelvi első osztályt választók a német nyelvi tanáraikkal is. Megismerik az iskola épületét, a tornacsarnokot, tánctermet, sószobát, az iskola játékait. A tanodás gyerekek szeptemberben már egy ismert környezetben kezdhetik el iskolai tanulmányaikat. így az iskolakezdés reméljük zökkenőmentes lesz

 A tanévkezdés számunkra is sokkal könnyebb lesz, hiszen már rengeteg ismerettel rendelkezünk majd a gyerekekről.

Ez alatt az idő alatt a szülőkről sem feledkezünk meg. Részükre is szervezünk „suli túrát”, ahol Ők is megismerkedhetnek az iskola épületével, a gyermekek számára biztosított lehetőségekkel. Tájékoztatást kapnak az elvárásokról, iskolai hagyományokról, szokásokról is. Megismerik a gyermekükkel majdan foglalkozó pedagógusokat. Konzultációs lehetőséget biztosítunk a szülők számára. Szeretnénk Őket is felkészíteni a stresszmentes iskolakezdésre.  

Gyakorlati tudnivalók:

-        A gyerekeket 15:15-kor pedagógusaink kísérik át az óvodából az iskolába.

-        A gyerekeknek csak a váltócipőjüket, kell hozni egy kistáskába.

-        A foglalkozások 16:15-ig tartanak, így 16:20-re kellene az iskola portájához érkezni.

-        Az első foglalkozást február 13-án kivételesen 17:00 órakor tartanánk, ahol arra kérjük Önöket, hogy gyermekeikkel együtt érkezzenek az iskolába! Amíg a kicsik ismerkednek pedagógusainkkal, addig Önök az előbb említett „suli túrán „vennének részt.  

 

Kérem Önöket, amennyiben Tanodánk felkeltette érdeklődését, töltse ki a jelentkezési lapot és az iskola portáján vagy az óvó néniknek legyenek szívesek leadni február 8-ig!

Köszönöm!

Seregélyes, 2019. január 20.        

 

 

                                                                                                   Sajtos József

                                                                                                        igazgató