Iskolák a határon 2.

A múlt héten ezzel a címmel indítottunk útjára egy cikksorozatot azokról az óvodákról, iskolákról, akik a határon innen vagy túl tapasztalják meg az esztelen háború következményeit, a menekültáradatot. Az első beszámolót a tiszabecsi iskola igazgatójától kaptuk. Most egy határon túli óvoda vezetőjének a beszámolója következik. Szulek Marianna, a zápszonyi Fecske Óvoda vezetője osztotta meg velünk gondolatait. Kérem, olvassák figyelmesen!

Sajtos József

Zápszonyi gondolatok – egy XXI. századi pusztító háború árnyékában

Zápszony egy – zömében – magyarlakta település a Kárpátok alján, a Beregszászi járásban.
Körülbelül 5 km-re fekszik a Mezőkaszony–Barabás határátkelőhelytől. Református és baptista
gyülekezete, egy magyar tannyelvű gimnáziuma és egy – szintén magyar tannyelvű – bölcsőde-óvodája
van.
Településünk 1800 lelket számlált, azonban ez a szám napjainkra jelentősen megcsappant. Az
utóbbi hetek történései felbolygatták viszonylagos nyugalmunkat, hiszen 2022. február 24-én riasztó hírre
ébredtünk: államelnökünk hadiállapotot hirdetett ki az országban. Villámcsapásként sújtott le mindenkit ez
a bejelentés. Voltak, akik a hír hallatán azonnal csomagoltak, és családjukkal együtt elindultak külföldre,
legtöbben Magyarországra – rokonokhoz, barátokhoz, ismerősökhöz, vagy akár ismeretlenekhez… A
családokon túl a legtöbb fiatal és idősebb férfi is – 18. és 60. életév között – menekülésre kényszerült,
hiszen hadkötelezettségük folytán hatalmas veszélynek lettek kitéve.
Azonban, hála Istennek, maradtunk jó néhányan, akik – felmérve bár a vészhelyzetet – eltökéltük,
hogy helytállunk, s mindenben segítjük egymást: az itt maradottakat, s mindazokat, akik a háborús
területekről megriadva kényszerültek otthonuk elhagyására, nálunk keresve menedéket. Ez emberségünk,
keresztény emberi mivoltunk parancsa. Nem csupán az ész, hanem a szív diktálja, s vési bele lelkünkbe,
beleég egész lényünkbe…
A Községi Tanács, a bölcsőde-óvoda és a gimnázium vezetése azonnal hozzálátott a lehetőségek
felméréséhez és a munka megszervezéséhez. E három intézmény kollektívája együttes erővel nézett
szembe a kezdeti nehézségekkel, kihívásokkal, s kitartóan vállalt minden rá háruló feladatot – s vállal azóta
is, időt és fáradságot nem kímélve.
Az első nehézséget a menekültek fogadása, elhelyezése és megfelelő élelmezése jelentette. Ekkor
derült fény arra, hogy mennyire össze tudunk tartani a bajban, hiszen a felhívásra – miszerint élelemre,
meleg takarókra, párnákra, meleg ruhákra, tisztálkodási- és tisztítószerekre van szükség – a helyben maradt
lakosság egy emberként fogott össze, és azonnal reagálva, napokig biztosította a szükséges eszközöket,
majd ezt követően is folytatódott a segítségnyújtás. A falu közössége ékes példát mutatott emberségből,
felebaráti szeretetből, együttérzésből…
Az első menekülők már a háború második reggelén – február 25-én – megjelentek, majd számuk
napról napra növekedett. A falu lakosságának segítségén túl, március 1-jétől elindultak felénk az
anyaországi felajánlások, segélyszállítmányok. Testvértelepülések, valamint különféle szervezetek, vagy
pusztán jóérzésű emberek biztosítottak minket arról, hogy mellettünk állnak a bajban, s minden lehetőt
megtesznek annak érdekében, hogy biztonságban érezzük magunkat, s legalább a holnap, a mindennapi
kenyerünk felől ne kelljen aggódnunk – eltekintve az egyébként ijesztő és bizonytalan háborús helyzettől.
Így keresett meg bennünket nagy szeretettel többek között a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola, segítő jobbot nyújtva felénk.
Nincs elég szavunk rá, hogy mindent megköszönjünk… Isten gazdag áldását kérjük lelki társaink
életére, családjára, munkájára. Köszönjük, hogy nem hagytak magunkra…
Hálásak vagyunk azért, hogy hadban álló nagy országunk e kis szegletében még békésen ragyog
fölöttünk az égbolt, hogy ezen a viruló tavaszon még madárdalra és napsütésre ébredhetünk… Hálánk
határtalan, bizakodásunk töretlen, hitünk megingathatatlan… Amíg egy ilyen – kis és ugyanakkor egy nagy
– közösség tagjai lehetünk, bátran nézünk szembe a nehézségekkel, s igyekszünk megmaradni ezen a
talpalatnyi földön igaz magyar emberként. S – akarva-akaratlanul – ide kívánkoznak Balla D. Károly
verssorai:
„…állunk jegenyés vigyázzba
fiainknak e kis hazát
keservvel híven megvigyázva
szél el ne hordja
eső el ne mossa
tenger magába ne nyalogassa”.
Így nézünk a holnap elébe Zápszonyban, 2022 tavaszán…