Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Kéktúrás tábor a Bakonyban

Bár a cím egy kicsit megtévesztő, de ez az elnevezés él a gyerekekben, ezért maradjunk ennél az elnevezésnél.

Ez volt a 31. túratáborunk. Befejezve az Országos Kéktúrát és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát Bódvaszilas után Bakonybélt szemeltük ki táborunk bázisául. Augusztus elején harminchárman itt töltöttünk el hat napot. Alapprogram a szélsőséges időjárás ellenére a túrázás volt, de azért emellett sok másra is jutott időnkből.

A megérkezés napján Szent Mauriciusz Monostort látogattuk meg, majd felkerestük a Borostyán-kutat (Szent-kút) és a Kálváriát, ahol megismerkedtünk Szent Gellért és Szent Günter életével. Mindketten kötődnek Bakonybélhez. E helyen emlékeztünk meg Cseh Tamásról is. Másnap hajnali indulást követően a „Bakonyi Gyilkos-tavat” és az Odvaskői-barlangot fedeztük fel, délután pedig a Bakonyi Csillagda hűvösében ismerkedtünk az űr titkaival. Szerdán „családi napot” tartottunk, vagyis legnehezebb túránkra meghívtuk a vállalkozó kedvű szülőket, testvéreket is. Mintegy ötvenen vágtunk neki a Bakony legmagasabb hegyének, a Kőris-hegy meghódításának. A túra sikeres volt, mindenki kellemesen elfáradva tért vissza a szállásunkra.

Csütörtök kemény nap volt. Délelőtt a Kerteskői-szurdok kiszáradt patakmedrét jártuk végig. Délután előszőr könyvkötészeti foglalkozáson voltunk a Monostorban, majd este a helyi szerzetesekkel együtt a kompletóriumon vettünk részt. Este 10 órától pedig távcsöves bemutató, csillagképtúra és vetítés következett a Csillagdában. Nagy élmény volt! Péntek a játék napja volt. (Egyébként a játékok sora az egész táborra jellemző volt.) Órákon át számháborúztunk. Utolsó nap a Tájház és a Nosztalgia Múzeum következett, ahol a bakonybéli indiánok történetével is megismerkedhettünk. A falunapi ebéd után pedig utazás haza.

Reméljük, jövőre lesz még erőnk, pénzünk és lehetőségünk, hogy folytassuk a túrázást! Kedv, elhatározás, igény van, a többit majd meglátjuk.

A tábor megvalósításában köszönjük Horváth Klára, Pinke Péter, Pinkéné Mónika, Pinke Pista bácsi, Gelencsér Zsolt és felesége Brigi néni, Horváth Péter valamint Heiter Pista bácsi segítségét! Köszönjük a szülők „plusz nasi” adományait is! A tábor lebonyolításában Demeter Marianna néni és Sajtos Józsefné, Kriszti néni volt segítségemre. Sokat segítettek a tapasztaltabb táborlakók is. Köszönet érte!

Sajtos József

 

GALÉRIA