Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Az együttérzés iskolája

A seregélyesi általános iskola pedagógusai, a tanulók és a szülők összefogtak azért, hogy egy horvátországi oktatási intézményen segítsenek.

– A gyerekek alaptulajdonsága a kíváncsiság és az érzékenység, a természeti katasztrófák különösen érdeklik őket, így volt ez a horvátországi földrengéssel kapcsolatban is – mondta lapunknak Sajtos József, a Seregélyesi Baptista Általános Iskola igazgatója. – Nagyon sok információval rendelkeztek, ennek ellenére rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennük. Sokan észrevették, hogy a katasztrófa mögött emberek, hozzájuk hasonló diákok vannak. Hogyan élhetnek most, hol laknak, hogyan járnak iskolába?

Mivel a horvátországi földrengés károsultjai számára a következő segélyszállítmány a tervek szerint hétfőn indul útjára a közeli Pákozdról, az iskolában úgy gondolták, egy megsérült oktatási intézmény részére küldenek adományt, amit szerdán szállítottak el Seregélyesről a segélyszervezet munkatársai.

Az iskolaigazgató és kollégái, no és persze a gyerekek tele vannak jó szándékkal és ötlettel.

– Rájöttünk, a kinti iskolával más területen is együttműködhetünk, például célirányosan segítséget tudnánk adni taneszközeik pótlásához. Osztályok között jöhetnek létre kapcsolatok, melyek a nyelvtanulást is ösztönöznék. Felajánljuk erdei iskolánkat a horvát diákok, a károkat szenvedett gyerekek, családok részére. Az élet beindulása után módszertani együttműködés is létrejöhet a két intézmény között, a helyzet normalizálódása után pedig csereprogramokat lehetne szervezni.

Az iskolától eddig sem állt távol a bajbajutottak támogatása: többször küldtek már segítséget Erdélybe és Kárpátaljára is.

GALÉRIA