Búcsúzunk

„Nem múlnak Ők el, kik szívünkben élnek,

Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.”

(Juhász Gyula)

Október végén, egy borús őszi napon szomorú hír érkezett: elhunyt kedves kolléganőnk, Takácsné Petrics Erzsébet (Gyöngyi).

Erzsike Beregszászon született, a határok átrendezése miatt Csehszlovákiában, de iskolai tanulmányait az ismételt határrendezés miatt már a Szovjetunióban kezdte. Magyarországra 1989-ben költözött. Új hazáját hamar megszerette. Soha nem felejtette el Ukrajnában maradt rokonait, ismerőseit, tanítványait. Ha tehette, támogatta őket.

Seregélyesen telepedett le. Haláláig hálás volt azért, - szavait idézve – hogy „Seregélyes befogadta”.

1989-ben az általános iskolában kapott állást. Előbb orosz nyelvet, majd magyar irodalmat, később rajzot tanított. Hamar beilleszkedett közénk, tanítványai szerették.

Mindig segítőkész, mindenben a jót kereső kollégát ismertük meg benne. Szívügye volt a magyar nyelv, a magyar irodalom, s a költészet. Sok festmény és egyéb tárgy őrzi keze nyomát. Szívesen festett, rajzolt. Nyugdíjas éveiben is nyitott volt a világ dolgai iránt. Sokat olvasott, s az internet világától sem riadt vissza, napi szinten használta.

Kora előrehaladtával közelebb szeretett volna kerülni gyermekévei helyszínéhez, unokáihoz, ezért Kisköre lett az otthona.

Személyében művelt, sokoldalú kollégát veszítettünk el. Emlékét megőrizzük.

Nyugodj békében, Erzsike!

Volt kollégái, munkatársai, tanítványai nevében:

Krentzné Berta Erzsébet