Iskola a határban

A történet már több mint 30 éve kezdődött. A ’90-es évek elején iskolánk természetet, túrázást kedvelő diákjai és pedagógusai, az iskola hagyományait követve, keresztül-kasul járták az ország túraútvonalait. Rengeteg egy napos túrán, téli, nyári, tavaszi táborban vettek részt. (Akkor még volt rá anyagi lehetőség…) A hárskúti Klein tanya, a Cholnoky Jenő Karszt- és Barlangkutató Egyesület kutatóháza vált a lelkes túrázók bázisává. A víz (csak a 400 méterre lévő kútban volt) és a villanyáram hiánya ellenére a gyerekek nagyon megszerették a tanyát. A privatizáció azonban „elvette” tőlünk a lehetőséget. A régi épületekre mások is igényt tartottak, így „saját szállás” nélkül maradtunk. (Megjegyzem, az új tulajdonosok a tulajdonjog megszerzése után az épülettel a mai napig se kezdtek semmit. Mi voltunk az utolsó szállóvendégek a házban.)

Hizsák Ferencné igazgatónő támogatásával nagy erővel kezdtünk egy új bázis felkutatásához. Még anyagi forrást is találtunk, de megfelelő házat nem. Volt egy jásdi lehetőségünk, de sajnos „nálunk erősebb” emberek gondoskodtak róla, hogy ne a seregélyesieké legyen a ház.

Ekkor jött két váratlan lehetőség. A Soros Alapítvány meghirdette az „Egy iskola – egy falu” programot, melynek a lényege egy fővárosi iskola és egy vidéki falusias település kapcsolatának a kialakítása volt. Célja, hogy a különböző életterű gyerekek megismerjék a „másik Magyarországot”. A pályázati támogatásból szálláshelyek kialakítására (meglévő épületek átalakításával, felújításával) is lehetett pályázni. Anyagi forrás tehát elérhetővé vált, csak megfelelő épület nem állt rendelkezésünkre.

Ekkor jött a második lehetőség. Apám, Sajtos József – aki az elzai gazdaságban dolgozott –, javaslatára megnéztük a méteres gazban, öles cserjék között megbúvó egykor szebb napokat látott munkásszállót. Közvetítésével hamar létrejött a megállapodás a gazdaság és az iskola között, s mivel fővárosi iskolai kapcsolatokkal már rendelkeztünk, megnyílt az út a pályázat beadása előtt.

A pályázatot csak települési önkormányzat nyújthatta be, így felkerestük Paudits Béla polgármester urat, aki egyből támogatóként állt mellénk. (Egyébként azóta minden polgármesterünk támogatóan állt az erdei iskola ügye mellé.) Az iskolában elkészítettük a pályázatot, benyújtottuk és izgatottan vártuk az eredményhirdetést.

A 117 pályázó közül az első körben 6 település nyert támogatást. Az egyik nyertes Seregélyes volt!

Felgyorsultak az események: 1997 júliusában, augusztusában alig több mint 30 nap alatt az elhagyott épületből elkészült az ifjúsági szálló. Augusztus 20-án már fogadtuk is az első csoportot (roma fiatalok országos tábora volt), köszönhetően az önkormányzat, az iskola lelkes dolgozóinak, a szülői és falubéli összefogásnak.

Rövid idő alatt több mint 50 szakembert találtunk (helyi egyszerű, de nagyszerű emberektől kezdve országos hírű kutatókig, vállalkozókig), akikkel másfélszáz programlehetőséget dolgoztunk ki az idelátogató gyerekek, fiatalok részére. Újabb pályázatokon szemléltető és kísérleti eszközöket is nyertünk. Innen már csak egy lépés volt, hogy erdei iskolává váljunk, s ezt a lépést meg is tettük. Az országban elsőként kidolgoztuk az „intézményi erdei iskola” kritériumrendszerét, mely később az országos erdei iskolai minősítési rendszer alapját is jelentette. Létrehoztuk a Soros által támogatott erdei iskolák közösségét (Gyermekek Természetközelben Egyesület) és a saját erdei iskolánkat működtető iskolai alapítványt is.

Rengeteg szakmai konferencián vettünk részt, egyre nagyobb ismertségre tettünk szert. Mire minősített erdei iskolai szolgáltatóvá váltunk, országhatáron belül és túl is megismertek bennünket.

Azóta több tízezer vendégéjszakát töltöttek el erdei iskolánkban az ország s Európa minden részéből érkező diákok. Számukra a szállás mellett igény szerint étkezést, szakmai és szabadidős programokat, utazási lehetőséget is biztosítottunk. Több ezer beteg gyermeknek szereztünk pár kellemes napot az elzai házban. Kezdetektől fogva rendszeresen fogadtunk daganatos, mozgássérült, halmozottan fogyatékos, cukorbeteg, hemofíliás, látás- és hallássérült gyerekeket az erdei iskolában.

A rászoruló gyerekeken, felnőtteken is sokszor segítettünk. Árva, félárva gyerekek, hátrányos helyzetű közösségek csoportjai is megfordultak nálunk. Idén ukrán menekülteket is fogadtunk.

A ház a falubeliek előtt is nyitva áll. Osztályok, baráti közösségek, családok tucatjai szerveztek programokat, találkozókat Elzában. Az önkormányzat is sok alkalommal vette igénybe a szálláslehetőséget. Sokszor vidéki iskolák, csoportok jöttek hozzánk, cserébe pedig a mi diákjaink szállhattak meg térítésmentesen távoli helyeken.

Rengeteg szakmai programot, akciókat is szerveztünk. Főleg a természet-, környezetvédelem, a környezeti nevelés, a fenntarthatóság, a helyi értékek, a rászoruló rétegeket támogatása a fő tevékenységi területünk.

Az eltelt negyedszázad alatt pályázatok sokaságát nyújtottuk be. Nyertünk foglalkoztatás finanszírozására, szakmai programok kidolgozására, túravezető füzetek és tanösvények kialakítására, alternatív fűtési rendszerekre, infrastruktúra fejlesztésére egyaránt.

Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy sok örömteli esemény mellett keserű pillanatok is voltak az erdei iskola életében. Ezeken azonban mindig sikeresen túlléptünk, megoldottuk a problémákat. Több alkalommal is el akarták tőlünk venni a házat vállalkozói hasznosítás, munkásszálló vagy éppen vadászház céljára, be akarták záratni az erdei iskolát, kiengedték a frissen feltöltött gáztartályban lévő összes gázt, névtelen feljelentéseket tettek ellenünk, stb. Értek bennünket szakmai támadások is, mivel kicsit felkavartuk az erdei iskoláztatás állóvizét, s ezzel érdekeket sértettünk. Sok minden történt, de eddig mindent túléltünk, mindig volt egy kiút, mindig jött egy segítő jobb, aki megfogta a kezünket és kisegített bennünket az aktuális nehézségből.

Sok ember, általában önkéntes munkája tette lehetővé, hogy a „semmi közepén a semmiből” az ország egyik legismertebb erdei iskolájává, megfizethető és megbízható diákszállásává válhattunk. Köszönet érte minden segítő kéznek, tanácsadó gondolatnak, anyagi támogatónak. Köszönet az önkormányzatnak, az iskola dolgozóinak, alkalmazottjainknak, a segítőknek, önkénteseknek, családtagjaiknak, családtagjainknak, vállalkozóknak, ismerős és ismeretlen seregélyesieknek, vidékieknek! Köszönet azoknak a segítőknek, támogatóknak is, akik már sajnos nem lehetnek közöttünk, s nem láthatják, milyen széppé varázsoltuk közösen a Pelikán-ház Erdei Iskolát. Sajnos, Ők már egyre többen vannak…

Hogyan tovább?

Ez sok mindentől függ. Remélem, továbbra is lesz bizalom felénk az önkormányzat részéről és 2023 után továbbra is gondoskodhatunk az erdei iskoláról. Remélem, továbbra is lesznek lelkes kollégák, szülők, falubeliek, vállalkozók, akik segítik munkánkat. Remélem, továbbra is lesznek valódi pályázatok, melyekből plusz forrásokhoz juthatunk. S amiben leginkább bízok, hogy a gyerekekből nem tűnik el a kalandvágy, a kíváncsiság, az érdeklődés a természet titkai iránt, az igény a közösségi programokra, a természetjárásra, az önfeledt együttlétre. Ha ezek megmaradnak, akkor van értelme annak, hogy tovább dolgozzunk a seregélyesi Pelikán-ház Erdei Iskola fenntartásáért, működtetésért. Reméljük, így lesz!

Sajtos József