Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Látogatás a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központban

2022. december 5-én, iskolánk 7. évfolyamos tanulói Bűvösvölgybe látogattak, a Médiaértés-oktató Központba, ahol különféle foglalkozásokon vettek részt.

 

Betekintést nyertek a sajtó, a rádiózás, a filmezés és az esti híradók, időjárás-jelentések világába, illetve a közösségi oldalak veszélyeivel is megismerkedhettek. Kipróbálhatták magukat a napilapok és magazinok szerkesztésében. Megadott téma alapján szeresztettek újságot, majd címlapot készítettek. Tanultak a képek megfelelő elhelyezéséről és a figyelemfelkeltés módszereiről. A rádiózással kapcsolatos programon a központ profi berendezésekkel felszerelt hangstúdiójában kipróbálhatták azokat az eszközöket, amikkel a valódi rádiósok is dolgoznak. Műsort készíthettek, kipróbálhatták magukat rádiós szerepkörökben is, voltak pl. műsorvezetők, meghívott interjúalanyok és a szerkesztő bőrébe is belebújtak. Több csoport kisfilmet is készített, ahol végig kísérhették a filmforgatás különböző szakaszait. Híradót vettek fel, melynek témája az okostelefonok iskolai használata volt. Riporterek bőrébe bújtak, s így kérdezték a téma aktualitásáról az interjúalanyokat. A gyerekek megfogalmazták véleményüket a témával kapcsolatban, felsorolták az okostelefonok előnyeit és hátrányait is. A foglalkozás végén az oktatókkal beszélgettek a diákok az internet veszélyeiről, valamint az online zaklatásról. Nagyszerű alkalom volt, melyen rengeteget tanulhattak a médiáról, s annak árnyoldalairól, veszélyeiről is. Köszönjük a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központnak ezt a fantasztikus lehetőséget!

 

GALÉRIA