Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Micsoda madár ez?

Örömteli, mozgalmas összművészeti bemutatóra került sor november 23-án délután. Vlagyimir Szutyejev: Micsoda madár ez? című meséjét adtuk elő az alsós napköziseknek, vendégeinknek. Megtisztelt jelenlétével Bognár Erika néni, a Baptista Pedagógiai Módszertani Intézet szakmai igazgatóhelyettese is. A performance (látványos, szórakoztató, színpadi produkció) szinte valamennyi művészeti ágból adott egy kis ízelítőt. A mese elmondása közben a drámások újragondolták a történet jeleneteit, a képzősök folyamatábrákat vetítettek ki a vászonra, melyeket maguk készítettek. A zongorán felhangzottak a karaktereket jellemző dallamok, utána beszélgettünk a meséről, majd levezetésként rajzfilmet néztünk, rajzoltunk, felöltözhettek a mese szereplőinek és fotózkodhattak. Az oktató-fejlesztő meseterápia beépült az ének-zene tanórák szinte mindegyikébe. A mester, Boldizsár Ildikó, meseíró, meseterapeuta álma lassan megvalósulni látszik iskolánkban is. Ebből a kezdeményezésből láthattak a gyerekek egy kis szeletkét ezen a foglalkozáson.

 

Mogyorósi Gyöngyi

GALÉRIA