Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Összefogással mutatnak példát

A Seregélyesi Baptista Általános Iskolában működő szülői munkaközösség jóval többet végez, mint ami általában egy ilyen grémium feladata.

 

Fontos manapság, hogy pozitív példát mutasson egy közösség, amikor annyi problémával szembesülnek az oktatási intézmények is.

– A járvány felborította a terveinket – mondja Horváth Klára. – Az évet az őszi bállal kezdjük, aztán következik az adventi szeretetvendégség, ezek szoktak lenni a legnagyobb rendezvényeink, de most minden elmaradt, és ez senkinek sem jó. Az adományozási munka azonban nem lett kisebb, hiszen a rászorultság csak növekedett a járvány miatt: négy-öt családot támogatunk rendszeresen, de az eseti adományozások száma ennél jóval több. Ruhát, élelmiszert, tűzifát és pénzt is gyűjtünk, mikor mire van szükség.

– Épp tegnap beszélgettünk arról, hol kezdtük – veszi át a szót Juhász Róbertné, Judit. – Négy-öt éve, hogy egy csángóföldi tanárnőnek leégett a háza, munkaközösség pedig hozzáfogott a gyűjtéshez. Azóta rendszeresen csatlakozunk a humanitárius akciókhoz, legutóbb a horvátországi földrengés károsultjainak gyűjtöttünk.

Pedig ez sem jellegzetesen munkaközösségi feladat. Máshol. Ám a seregélyesi suliban az ilyesmi természetes.

– Hoztunk gáztűzhelyt, ruhákat, élelmiszert – emlékezik Horváth Klára. – Nálunk minden megszokott, mindig kitalálunk valami újat.

– Amikor nem volt oktatás az iskolában a járvány miatt, jött az ötlet, hogy gyereknapra, pedagógusnapra megfestjük a kerítést – fűzte hozzá Judit. – Elsősorban a gyerekekre figyelünk, mert ők az elsők. Van a közösségi hálón egy felületünk, amit nagyon jól tudunk működtetni arra, hogy felmérjük az igényeket. Ha felmerül egy probléma, akik értesülnek róla, azok általában két-három napon belül küldenek élelmiszert, műszaki eszközöket. Éppen, ami kell. Hála Istennek, felajánlás rengeteg van, a seregélyesi lakosok rendkívül segítőkészek, talán csak a helyiségünk kicsi, ahol az adományokat fogadni és tárolni tudjuk.

Fontos tennivalónak bizonyult a maszkok varrása is, hiszen a járvány kezdetén hiány volt belőlük. A varrásból több mint harminc szülő vette ki a részét.

– Megkínlódtak vele nagyon, mert az anyag erős volt – jut eszébe Sajtos József igazgatónak. – Ráadásul sokaknak közülük nem is járt a gyermeke az iskolába, csak annyi a kötődésük, hogy ők is seregélyesiek. Nagyjából ezernyolcszáz maszkot sikerült megvarrni, de nem hiányzik a segítőkészség karácsony előtt, az advent időszakában sem. Amikor menni kell, például tüzelőért, megoldják: ha a közösség tagjai meghallják, hogy valahol baj van, rövid időn belül elkészül az élelmiszercsomag, és ezek nem kis csomagok. Amikor beteg gyermekről érkezik hír, akkor sem marad el a segítség.

– A Cipősdoboz Akció azzal kezdődik, hogy ősszel bált rendezünk, amelynek bevétele jó alapot ad ahhoz, hogy a dobozokba ajándékokat tudjunk rakni – mondja Horváth Klára. – Az ajándékok a korábbi években kárpártaljai óvodákba, iskolákba kerültek, idén nem a határon túlra vittük a dobozokat, de így is nagy örömet szereztünk körülbelül kétszázötven gyermeknek.

Tény, hogy az iskola fenntartója egy segélyszervezet, de ha ez nem így lenne, a munkaközösség akkor is rendkívüli szociális érzékenységről adna tanúbizonyságot. Ebben bizonyos Sajtos József.

– Sok még a bizonytalanság, de azért már tervezünk – szögezi le Judit. –  Közeledik a gyereknap, a pedagógusnap, abban bízunk, hogy lesz meglepetés a fiataloknak, és meg tudjuk vendégelni az intézmény dolgozóit.

– Miért csináljuk? Ilyenek vagyunk. A fiam már elballagott, azonban mégis maradtam – vette át a szót Klári.

– Ha a baptista iskola több mint iskola, akkor a mi munkaközösségünk több mint egy átlagos szülői munkaközösség – zárja a beszélgetést Sajtos József. – Gyakorlatilag ők egy szociálisan nagyon érzékeny mini karitatív szervezet, amely lelkes, elhivatott vezetőkkel rendelkezik. Aktivizálják a szülőket, akik között sok olyan anyuka, apuka van, aki a lelkesedést látva beáll a sorba és munka, másodállás, család mellett végzi a humanitárius tevékenységet. Mindemellett rendkívül jó közösség is. A tantestület részéről elismerés és köszönet a munkájukért!

 

GALÉRIA