Üdvözöljük iskolánk weboldalán

„Szép Magyar Beszéd” verseny

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2022-2023. tanévre is meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt az általános iskolák 5-8. évfolyamos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai évfolyamok tanulói részére.

Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja. Február 15-én iskolánkat Gyenge Laura 8. b és Juhász Dorina 7.b osztályos tanulók képviselték e nemes megmérettetésen a Székesfehérvári István Király Általános Iskolában. A vetélkedő résztvevőinek egy – a forduló rendezői által kijelölt – kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott esszé, vagy tanulmányrészletet kellett felolvasniuk. A zsűri tagjai között magyartanárok, színészek, kommunikációval foglalkozó szakemberek figyelték a szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hangsúlyozás, szünettartás, természetes beszéd megvalósulását a versengő diákok előadásában. Gyenge Laura az 1. helyezést ért el, így ő nemcsak iskolánkat, de megyénket is képviselheti a Balatonbogláron megrendezésre kerülő országos versenyen. Juhász Dorina is szépen szerepelt, egy ponttal maradt le a dobogóról.

Szeretettel gratulálunk az elért eredményekhez! Laurának kitartó felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk a balatonboglári megmérettetésre.

 

GALÉRIA