Véradás volt az iskolánkban

2020. június 09., 10:13

Délután két órakor kezdődött meg a véradás az oktatási intézményben. Mohari Istvánné, a Magyar Vöröskereszt helyi elnöke volt az, aki elsőként fogadta az érkezőket.

– Legalább évente háromszor itt, az iskolában várjuk a jelentkezőket – mondta lapunknak. – Úgy tapasztaltuk, hogy a járvány idején is folyamatos volt az érdeklődés, de mivel külső helyszíneken nem gyűjthettük a vért, az elmúlt hetekben a jelentkezőket az Országos Vérellátó Szolgálat országos, vagy megyei központjához irányítottuk. Hiszen vérre, irányított, vagy rendkívüli véradásra a járványügyi különleges helyzet ellenére is folyamatosan nagy szüksége volt az egészségügynek.

Mára azonban ilyen tekintetben is visszazökkent az életünk majdnem rendes kerékvágásába, ezért a vérellátó szolgálat munkatársai „felpörgették” tevékenységüket. A szükséghelyzet feloldása óta a megyében Seregélyes előtt jártak már Pusztaszabolcson, Sárosdon és Székesfehérvár belvárosában is, valamint arra számítanak, hogy rövidesen a vállalatok korábbi aktivitásukat mutatják törekvéseik felé.

– Nagyon sokan vannak olyanok, akiknek vérre van szükségük. Ők nem csak azok, akik műtétre várnak, vagy balesetet szenvedtek, sajnos számosan szorulnak folyamatos vérellátásra például hematológiai betegségük miatt.

Az elsők között feküdt hanyatt a vérellátóvá átalakult tanteremben az intézmény igazgatója, Sajtos József.

–  Több mint tíz esztendeje már, hogy helyszínt adunk véradásnak, azonnal attól fogva, hogy megkeresett minket a Vöröskereszt – mondta a pedagógus. – Ez számunkra természetes volt, hiszen gyakorlatilag napi kapcsolatban vagyunk az egész településsel. Kollégáimmal együtt úgy gondoltam, nem elég beszélni, jó példát is mutatni kell a diákok előtt azzal, hogy részt veszünk egy olyan akcióban, amely embertársaink megsegítését, talán esetenként megmentését szolgálja.   

 

Véradás volt az iskolánkban