Üdvözöljük iskolánk weboldalán

A horvátországi földrengés károsultjaiért

Január 12-én hazaérkezett Horvátország földrengés sújtotta területéről a Baptista Szeretetszolgálat második csoportja. A segélyszervezet munkatársai épületek felújításában vettek részt, valamint közel kéttonnányi segélyszállítmányt adtak át a Horvát Baptista Szeretetszolgálat részére, illetve közösen folytattak segélyosztást a térségben. Ezekről az eseményekről a Baptista Szeretetszolgálat honlapján (www.baptistasegely.hu)  és Facebook oldalán https://www.facebook.com/Szeretetszolgalat bővebben lehet tájékozódni.   

A segélyosztás során felmértük, hogy most, a téli hónapokban mire van leginkább szükségük a károsultaknak, ezek pedig az alábbiak:  

Lakókonténer, hosszabbító kábel (20-30 méteres), elektromos hősugárzók, készétel konzervek, gumicsizmák és takarók. A fentiek – a konténer kivételével – Magyarországon is összegyűjthetőek.   

Az alábbi tárgyakra, eszközökre van a leginkább szükség:   

  • Plédek, takarók (új vagy használt, de még jó minőségű és tiszta/mosott – a használtakat ózón generátorral fertőtlenítjük majd) ,  
  • Készétel konzervek,  
  • Elektromos fűtőtest, olajradiátor vagy hasonló (új),  
  • Hosszabbító kábel (dobra feltekert 20-30 m, új),   
  • Gumicsizma (felnőtt méret, új).  

Az összegyűjtött tárgyakat, eszközöket a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjába kérjük eljuttatni munkaidőben, január 29-ig. Kapcsolattartó: Király Norbert raktárvezető, cím: 8095. Pákozd - M7 Ipari park, HRSZ.: 067/22,   Tel.: +36 20 385 82 67. 

 https://www.google.com/maps/place/Baptista+Szeretetszolg%C3%A1lat+Logisztikai+K%C3%B6zpont/@47.2239198,18.5633289,15z/data=!4m5!3m4!1s0x0:0xf9d4e1cad27de8c9!8m2!3d47.2239198!4d18.5633289 

...vagy Budapesten a központi irodánkba (1065.Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57. 1 em.) adható le. 

 A fentieken túl, aki készpénzzel is szeretné támogatni a programot, az megteheti az alábbi adományozási lehetőségeken keresztül:  

- telefonon 1355-ös baptista adományvonalon, hívásonként 300 forinttal,  

- átutalással Unicredit Bank 10918001-55555555-55555555 bankszámlaszámra „Horvát földrengés” közleménnyel,  

- online adományozással a http://www.baptistasegely.hu/adomanyozas oldalon.   

  

Köszönjük a támogatást!