Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Igazgatói tájékoztató 2020. március 27-én

Kedves Szülők!

 

Lassan második hete vannak a gyerekek kényszerből otthon. Van, aki biztosan jól viseli, s az iskola felé sem gondol, de sokan vannak, akiknek ez problémát okoz. Nem vagyunk egyformák, de ugyanazt a világot éljük. Ki így, ki úgy. Ebből az időszakból pozitívan is ki lehet jönni, de óriási veszteséggel is. Ez rajtunk, pedagógusokon is múlik, de igazából mi ugyanazt a lehetőséget kínáljuk mindenkinek. A felhasználón, vagyis a gyerekeken és Önökön, szülőkön, nagyon sok múlik. Most azt az időszakot éljük, amikor nem lehet másra hárítani a felelőséget. Sok kisdiákunk lelkiismeretesen tanul, végzi a munkáját, szülői segítséggel. Van azonban a másik véglet is. Sem a szülőt, sem a gyermeket nem érjük el, nem foglalkozik egyikük sem a rá kirótt feladatokkal. Mindamellett, hogy ez jogszabályba ütköző cselekedet, felelőtlenség is. Kérem, ha tudnak ilyen osztálytársról, szóljanak neki, hívják fel az Ő és szülei figyelmét kötelezettségükre! Segítségüket köszönöm!

Az alábbiakban néhány dologról szeretném tájékoztatni Önöket.

  1. Digitális háttér

Az iskolában lehetőség nyílik korlátozott számban tablet térítésmentes kölcsönzésére azoknak a diákoknak, akik nem rendelkeznek az otthoni oktatást segítő megfelelő eszközökkel. A tablet használatához internetelérés szükséges, amelyet az iskola nem tud biztosítani! Ezt, ha van a szülők mobil internetének megosztásával lehet megoldani. Kérem, esetleges igényüket 2020. március 31-ig jelezzék számomra a Mozanaplón keresztül! Minden kérésre válaszolni fogok.

 

  1. Az elkészített feladatok visszaküldése.

Sok szülőnek, diáknak a kezdetőktől fogva problémát okoz, annak ellenére, hogy határozott kérésem volt a kollégák felé, hogy a megoldások beküldését az első két hétben mellőzzük. (E kérésnek is megvolt az oka, ugyanis a digitális feltételekben korántsem olyan rózsás a helyzet, mint a médiában látjuk, halljuk.)

A feladatok visszaküldésének, ellenőrzésének több módja van. Amit támogatunk és kérünk:

-        A mai napon a honlapunkon közzéteszünk egy elérhetőségi (e-mail) listát. Kérjük, a bekért megoldást erre a címre és ne a kollégák magán címeire küldjék! Fontos: CSAK a kért anyagot, megoldásokat, válaszokat kell visszaküldeni! Hiába küldenek más megoldásokat is, az az értékelésben nem játszik szerepet, csak munkánkat nehezíti!

Kérem, erre a címre csak a kért megoldásokat küldjék! A pedagógussal a kapcsolatot a Mozanaplón keresztül tartsák!

-        Megoldást visszaküldeni a Mozanaplón keresztül is lehet.

-        Több esetben kapnak a gyerekek feladatot a Mozaweben keresztül. Itt is lehet feladatlapokat megoldani, ezeket nem kell külön elküldeni.

-        Válaszadási lehetőség lehet egyes évfolyamoknál (főleg felső tagozat) a Google drive is.

 

  1. Értékelés

A tanév 2/3-ad részét értékeltük. Innentől kezdve az értékelés elveszíti objektivitását, mivel a megoldásokat gyerekek, szülők is küldözgetik egymás között, illetve több esetben tapasztaltuk a szülők általi megoldást is. (Csak jelzem, ennek sok értelme nincs, ezzel nem minket, tanárokat csapnak be, nem velünk tolnak ki.) Ennek ellenére havonta egy-egy jegyet kapni fognak a gyerekek. Ennek módjáról majd a szaktanárok döntenek és a kiküldött feladatoknál jelezni is fogjuk.

 

  1. Alternatív megoldás

Két 8. osztályos diákunk megkeresett egy egyedi ötlettel (DISCORD). Erről egy oktató videót is készítettek, melyet továbbítok az Önök részére. (https://youtu.be/Jvi6oxAu5oI) Kérek Mindenkit, nézze meg és mondjon véleményt! Nem kötelező a filmben szereplő oldal használata, de a felsőbb évfolyamokon meggondolandó. Ennek alkalmazhatóságáról még egyeztetünk és tájékoztatni is fogom Önöket.

 

  1. Otthoni tanulás megsegítése

A tananyag átadása mellett fontos terület a feladatok elkészítésének a megsegítése is. Erre több csatorna áll rendelkezésünkre.

-        Mozanapló, e-mail, közösségi oldalak, stb.

-        Központi, digitális órarendbe épített megsegítést (csetelés, Google csevegés) is tudunk alkalmazni. Ebben a tanítók, szaktanárok, a napközis és tanulószobai pedagógusok vesznek majd részt. A jövő hét folyamán Mindenkit tájékoztatni fogunk.

 

  1. Digitális órarend (Ez egyelőre csak a felső tagozatot érinti.)

Tartalmazza: - Elektronikus felületen kontakt tanóra (heti egy-egy alkalom)

                      - Tanulást segítő konzultáció (heti két alkalom)

A digitális órarendet az iskola vezetése készíti el, melyről tájékoztatni fogunk mindenkit. A digitális órarendet honlapunkon és facebook oldalunkon is közzé tesszük. Beindítás várható időpontja: 2020. április 7. kedd.

 

  1. SNI, BTMN, fejlesztő foglalkozások

E fejlesztésre, megsegítésre szoruló gyerekek szintén az e-naplón keresztül, vagy más egyeztetett módon kapják a tananyagot. Ha valakinél probléma, hiány lenne, kérem, jelezze!

 

  1. Művészeti oktatás

Fenntartói utasítás értelmében alternatív módon (zeneelmélet, népismeret, otthoni alkotások készítése, verstanulás, stb.) folytatni kell a művészeti oktatást. Az e területen érdekelt diákok a művészetis kollégáktól kapják meg afeladataikat.

 

  1. Napközi, tanulószoba

A megváltozott munkarend szerint kontakt napközis és tanulószobai foglalkozásokra nincs szükség, nincs lehetőség. Ebben a munkakörben foglalkoztatott kollégák feladata a következő lesz:

-        Tanulás megsegítő tevékenység: heti két alkalommal (2x45 perc) az eredeti csoportjának megfelelő osztályok tanulói számára. Ehhez az adott hét tananyagát az érintett osztályfőnökök fogják átküldeni részükre. A tanulást segítő időpontokról a jövő hét folyamán tájékoztatni fogom Önöket.

 

  1. Digitális hiányzás

Látszólag értelmetlen dolog, de létezik, sőt vezetnünk is kell! Kimásoltam dr Szabó Csaba oktatási főigazgató úr utasítását:

5/2020.03.16.Javaslatok a felmerült kérdések rendezéséhez - kivonat

Azokkal a tanulókkal, akik semmilyen megkeresésre nem reagálnak, Kérjük az osztályfőnökök vegyék fel a kapcsolatot telefonon. Amennyiben ennek ellenére továbbra sem kapcsolódik be az oktatásba, az osztályfőnökök hiányzóként regisztrálják. A hiányzást igazolni kell.”

 

  1. Osztálykirándulás, ballagás, tanévzáró

Ezek a programok, események a jelenlegi ismereteink szerint elmaradnak, esetleg más időpontra tolódnak. Az osztálykirándulásokat lemondjuk, azokra biztosan nem kerül sor. A ballagást egy előre nem látható időpontra elhalasztjuk. A tanévzáró sorsa bizonytalan. A nyolcadik évfolyamot az eseményekről külön tájékoztatni fogom.

 

  1. Honlap, facebook oldal

Az elmúlt időszakban főleg a Mozanaplón keresztül fordultam Önökhöz. Hétfőtől bővítjük a honlap és a facebook oldal szolgáltató jellegét. A honlapon több új rovatot indítunk, pl. Válaszok a gyakori kérdésekre, Programajánló, Aktuális hírek, információk.

Vetélkedőket, pályázatokat is hirdetünk gyerekek, szülők részére egyaránt.

Kérjük, látogassák ezeket az oldalakat!

 

  1. Hamarosan egy véleménykérő levelet fogok küldeni Önöknek és gyermekeiknek. Arra keresünk válaszokat, hogyan, miként terheli Önöket a mostani tanítási forma, mennyire partnerek a gyerekek a tanulásban, stb. Kérem, őszintén válaszoljanak, mert az összegyűjtött tapasztalatok alapján Önöknek, gyermekeiknek próbálunk segíteni. Aktív közreműködésüket előre is köszönöm!

 

Kedves Szülők!

Ha bármilyen információra, segítségre szükségük lenne, kérem, keressenek!

Amint nekem lesz információm, értesítem Önöket!

Jó egészséget kívánok Mindenkinek! Vigyázzanak Magukra és családjukra!

 

Sajtos József,

igazgató