Magyar emlékek nyomában Kárpátalján

2019. február 13., 17:54

Hazaváró – Magyar emlékek nyomában Kárpátalján tanulmányi kirándulás hetedikeseknek, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával

A HATÁRTALANUL! program keretén belül, idén hetedik alkalommal utazhattak el iskolánk tanulói a határon túlra, hogy felfedezzék és megismerjék a trianoni békeszerződés során Magyarországtól elcsatolt magyar lakta területeket.

2018. februárjában nyújtották be osztályfőnökeink a pályázatot, s júniusban kaptuk a hírt, hogy pozitív elbírálásban részesült, utazhatunk Kárpátaljára. Mint kiderült 1 745 720 Ft-ot fordíthatunk a kirándulásra, azaz diákonként 41 565 Ft-ot.

Az első csengőszó után szorgos gyűjtőmunkába kezdett a 7. évfolyam, mivel - szakítva az eddigi hagyományokkal – október 4-én már útnak is indult a kis csapatunk.

Az indulás előtt nagyon sok teendő várt ránk: kiválasztottuk azokat a témákat, amikből szeptember folyamán kiselőadást írtunk, verseket, énekeket tanultunk, faliújságot dekoráltunk. Megnéztük a Hazajáró műsor Keleti-Beszkidek Verecke híres útján c. filmjét, skype-n videóhívást folytattunk a PET-kalózok egyik tagjával, aki a PET Kupáról, a Tisza medrének tisztántartásáról, a szelektív hulladékgyűjtésről tartott előadást. Tanáraink előkészítő órákat tartottak, ahol Kárpátalja történelmét, földrajzát és irodalmát mutatták be számunkra. Már ezeken az órákon rengeteg érdekes dolgot tudtunk meg a helyszínekről, városokról egyszóval kedvet kaptunk az utazáshoz. Mindenki izgatottan várta az indulás napját.

Viszont nem kellett sokáig várni erre a napra, olyan gyorsan repült az idő az iskolában. Október 4-én búcsút vettünk szüleinktől, s hajnali 5 órakor elindultunk. A napfelkeltét már a buszról üdvözöltük. Nagyon jó hangulat uralkodott a buszon, jókat nevettünk, beszélgettünk egymással a hosszú úton.

Első utunk a megyeszékhelyre, Ungvárra vezetett. Felfedeztük a várhoz vezető keskeny, kockakővel borított utcákat. A vár udvarában szavaltunk, meghallgattuk a kiselőadásokat, megtekintettük a múzeum kiállítótermeit. Legjobban a Kárpátalja növény- és állatvilágát bemutató terem tetszett nekünk, a vár szomszédságában található falumúzeummal együtt. Egy kis belvárosi séta után megkoszorúztuk Petőfi Sándor szobrát és elszavaltuk az egyik tanult versét. Petőfivel nem csak itt „találkoztunk”, más helyszíneken is feltűnt egy emléktábla, vagy egy mellszobor, amelyet az ő tiszteletére állítottak. A Nevickei várrom meghódítása után értünk Nagyberegre, ahol a Nagyberegi Református Líceum kollégiumában kaptunk szállást. A finom és bőséges vacsora elfogyasztása után találkoztunk az ott tanuló diákokkal, akik nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, szívesen barátkoztak velünk, van, aki azóta is tartja velük a kapcsolatot.

Másnap reggel a szolyvai emlékparkba mentünk. Kegyeletünk jeléül elhelyeztük koszorúnkat, s közben megkondultak a harangok, leírhatatlan érzés futott át rajtunk, a fekete márványtáblák előtt állva. Itt is meghallgattuk a kiselőadásokat, verseket. A Vereckei-hágóhoz utaztunk, gyönyörű, napsütéses időben értünk fel a hágóhoz. A kilátás festői, azt kell, hogy írjuk, ezt mindenkinek látnia kell egyszer. Hihetetlen érzés ott állni az ezeréves határnál, fogni egymás kezét, s közben szavalni a Himnuszt, úgy, hogy szinte egyszerre dobbant a szívünk is.

Azt gondoltuk, hogy ezt már nem lehet felülmúlni, ez volt a kirándulás csúcspontja. De minden állomás, helyszín egy újabb meglepetést tartogatott számunkra. Hiába voltunk fáradtak, a látottak újra és újra feltöltöttek minket energiával.

Az Árpád-vonal föld alatti bunkere épp olyan érdekes volt számunkra, mint a beregvári Schönborn-kastély parkjában található ún. Szépség-forrása. A lányok megmosakodtak a vizében, hogy szépek maradjanak.
Harmadik napra is jutott bőven látnivalóból és élményekből. Tiszaújlakon koszorúztunk a sóháznál, sétáltunk a Tisza-parton, testközelből tapasztaltuk a PET palackok jelenlétét a Tisza medrében. A kanyargós folyóról Petőfi jutott eszünkbe, s A Tisza c. verse. A közelben lévő, mesterséges dombon elhelyezett Turul-emlékművet is megnéztük. A huszti várrom felfedezése következett, nem volt egyszerű feljutni a kísértetjárta „bús düledékekhez”. Megkoszorúztuk Kölcsey Ferenc emléktábláját, elszavaltuk Huszt c. versét. Nem gyönyörködhettünk sokáig a kilátásban, sietnünk kellett, mert már Nagyszőlősön vártak minket az október 6-ai ünnepi műsoron. A magyarországi és a helyi szervezetek elnökeinek ünnepi beszéde után mi is előadtuk műsorunkat: versekkel, prózával és énekkel készültünk, majd koszorúztunk. Az ünnepség után betekintést kaptunk az iskola életébe, a helyi történelemtanár elmesélte a történetét is, sokat beszélgettünk. Az iskola kertjében, Perényi Zsigmond mellszobránál rózsatöveket ültettünk volna, de nem tudtuk használni az ásót. Szerencsére volt segítségünk! Ezúton is köszönjük!

A negyedik nap reggelén elköszöntünk vendéglatóinktól, megköszöntük a finom étkeket. Ezek után a szerednyei várromot tekintettük meg először, Dobó Istvánra emlékeztünk. Az első várrom, ahová nem egy meredek kaptatón lehetett feljutni. Utolsó nap reggelén ennek már igazán tudtunk örülni. A következő állomás Munkács volt, itt egy meglepetés várt ránk. Matl Péter szobrásszal találkoztunk, akinek többek között a Vereckei-hágónál található emlékművet is köszönhetjük. Mesélt a várban található szobrairól, munkásságáról. Megkoszorúztuk Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc szobrát, meghallgattuk a kiselőadásokat, felelevenítettük a tanult mondát. Sétáltunk a várban, csodálatos panoráma nyílt innen a városra. Elköszöntünk a vendégünktől és a vártól is, mert a hazaút előtt várt még ránk Beregszász. A Bethlen-kastélynál koszorúztunk, megtekintettük a kastély épületében lévő múzeumot. Sétáltunk a városban, majd a nyüzsgő piaci forgatagban találtuk magunkat. A vásárlást követően elbúcsúztunk Kárpátaljától. A hosszú, kimerítő út után fáradtan, de tele élményekkel tértünk haza. Olyanokkal, amelyeket soha nem vehetnek el tőlünk, mert egy kis darabot elhoztunk magunkkal Kárpátaljából, a szívünkbe zárva. Az emberek kedvességét, a táj szépségét, apáink örökségét megőrizzük és továbbadjuk.

Köszönjük szépen osztályfőnökeinknek, Demeter Marianna tanárnőnek, Sajtos József tanár úrnak, hogy lehetőséget biztosítottak számunkra. Köszönettel tartozunk kísérő tanárainknak Szászi Bélánénak, Kertész Andreának és Sajtos József Tibornénak is, hogy mindig segítségünkre voltak, vigyáztak ránk.

Egy életre szívünkbe zártuk Kárpátalját!

Magyar emlékek nyomában Kárpátalján