Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Nemzeti Összetartozás Napja: emlékezzünk együtt!

1920. június 4-én, budapesti idő szerint 16.32-kor írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely megcsonkította a történelmi Magyarország területét. A magyar küldöttséget gróf Apponyi Albert vezette, de a Magyar Királyság nevében az 1920 márciusában Horthy Miklós által kinevezett Simonyi-Semadam-kormány képviseletében és felhatalmazásával  Benárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd írta alá az okmányt, ezzel szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítását. Magyarország elveszítette területének mintegy kétharmadát, ennek megfelelően 320 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres, hétmillió lakost számláló kisállammá vált. Erre az eseményre emlékezünk mi is, a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és AMI tanárai, tanulói a faluban található Trianon emlékműnél.