A reformáció napja

Luther Márton 1517. október 31-én tette nyilvánossá 95 tételből álló nyilatkozatát, mely gyújtópontjává lett a reformációnak, és elindította az egyház megtisztulását is. Ez a nyilatkozat a következő tétellel kezdődik: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: ’Térjetek meg!’ – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).”

A reformátor tehát követelésében központi kérdéssé tette az üdvösséget. A középkori egyház éppen ezen a téren tanított téves dolgokat, és tartotta az embereket tudatlanságban. Nemcsak teológiai, hanem létezésünk legfontosabb kérdése az, hogyan lehetünk igazak Isten előtt és hogyan juthatunk el a mennyországba?

Mindennél fontosabb megbízható választ kapni arra a kérdésre, mellyel a gazdag ifjú is felkereste Jézus Krisztust: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Lk 18,18) Ugyanez a kérdés foglalkoztatta a pünkösdi prédikáció hallgatóit is, mikor szíven találta őket Isten Igéje: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?” (Csel 2,38) A válasz egyértelmű és határozott volt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.”

Ez a kérdés fontosabb, mint az, milyen legyen az egyház liturgiája, vagy, hogy mit gondolunk különböző etikai kérdésekről. Fontos újból és újból átgondolni, tisztázni, és tisztán tanítani erről az igazságról.

Elgondolkodtam azon, hogy a középkori egyház milyen nyilvánvaló módon eltért a bibliai igazságtól, mikor azt hirdette, hogy búcsúcédulák vásárlásával, vagy szentségek felvételével el lehet nyerni az embernek az üdvösséget. Protestánsként egyértelmű számunkra, hogy cselekedetekkel lehetetlen kiérdemelni az örök életet. Csakis kegyelemből, hit által, Jézus Krisztus áldozata árán kaphat az ember bűnbocsánatot. De helyesen gondolkodunk a kegyelemről, megtérésről, hitben járásról, Krisztus követésről? A tanításon túl Istennek tetsző módon éljük meg ezeket az igazságokat közösségeinkben? Nem lehet, hogy nekünk is szükségünk van egy új reformációra: vissza a forráshoz, a Szentíráshoz, Jézus Krisztushoz?

Gyakran kétségbeesem, milyen könnyen osztunk kegyelmet, üdvösséget, bűnbocsánatot valódi megtérés, bűnbánat és életváltozás nélkül. Büszkék vagyunk arra, hogy csak felnőtteket keresztelünk, akik önként vállalják és kérik a bemerítésüket és bizonyságot tesznek a gyülekezet előtt. De sok bizonyságtétel sablonos, betanult szófordulatokból áll. A gyermekek minden évben „megtérnek” a nyári táborban, a fiatalok pedig egy konferencián kapnak érintést és hoznak döntést Jézus mellett. Valódi megtérések ezek? Fontos ezt tisztázni, mivel a tét óriási, az emberek üdvösségéről van szó. Természetesen táborainkban és konferenciáinkon történnek valódi megtérések, szabadulások, életváltozások. Hálás vagyok Istennek, hogy magam is részese és szemtanúja, eszköze lehettem több újjászületésnek.

Fáj, amikor azt látom, hogy hívő emberek mennyire világiasan élik az életüket. Mikor az önmegvalósítás, a személyes karrier, boldogság fontosabbá válik, mint a szolgálat, a közösség gyakorlása. Mikor fiatalok ifjúsági óra után elmennek szórakozó helyre és együtt mulatnak a hitetlen kortársaikkal. Mikor a közösségi oldalakon fesztiválozós képek jelennek meg. Mikor a házasság előtti tisztaság elavult dogmává változik és néhány buzgó keresztény értéke lesz csak. Amikor a kegyelem fogalma alá besöprünk mindent, és a bűn gyengeséggé, huncutsággá változik. Akik pedig a szentségről beszélnek, azok vallásosak, törvénykezők. A gyülekezetbe járás fakultatívvá változik, aki már havi kétszer eljár az imaházba, az már egy elkötelezett tag. Sorolhatnánk tovább azokat az egyértelmű jeleket, melyek igazán aktuálissá teszik a reformátori kérdést, mit értünk megtérés alatt!

A megtérés egy szellemi folyamat, melyben az ember ráébred saját elveszett, reménytelen állapotára, amely miatt megszomorodik. Ebben a kétségbeesésben szólítja meg őt Isten és nyújtja felé kegyelmét. Ekkor pillantja meg Jézus Krisztust, aki miatta, helyette és érte vállalta a kínszenvedést, a halált. Ebben a találkozásban újjászületik az ember, új emberré lesz. Meghal a régi életének, a bűnnek és él Krisztusért.

Jézus Krisztus nem megtérésre hívta az embereket, hanem követésre, mely még jobban kifejezi a megtérés radikális voltát: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.” (Lk 9,23-24) Mennyire másként hangzik ez a felhívás, mint amit evangélizációinkon szoktunk a hallgatóság felé intézni.

A megtérésnek egyértelmű jelei vannak. Nem lesz tökéletes az ember egy szempillantás alatt, a megszentelődés egy életen át tartó folyamat, de jelentkeznek a gyümölcsök. „Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt.” (Mt 7,17-18)

Gondolhatunk itt a lélek gyümölcsére: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5,22) De jó gyümölcs az ember szolgálatkészsége, a szentségre való törekvése, a bűn gyűlölete, vagy a Szentlélek ereje. A megtérés tehát mindenképpen életváltozással jár együtt. János írja levelében: „Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.” (1Jn 2,6)

A rossz gyümölcsök a megtéretlen szív jelei. Érdemes önvizsgálatot tartani. Pál erre bátorítja a korintusi hívőket: „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van?” (2Kor 13,5) Ne azért tartsunk önvizsgálatot, hogy bizonytalanságban tartsuk magunkat, sokkal inkább azért, hogy kiderüljön, hitünk valódi-e? A legnagyobb tragédia az, amikor valaki egy egész életen át azt hiszi, hogy halála után a mennybe kerül, mert gyülekezeti tag volt, mert hozott egy döntést, vagy mert bemerítkezett és közben kiderül, hogy mindez önbecsapás volt. Nehogy úgy járjunk, mint azok az emberek, akik „Uram, Uram”-oztak, de nem cselekedték a mennyei Atya akaratát. (Mt 7,21-23)

Még egy gondolatot szeretnék kiemelni Luther szavaiból. A reformátor szerint egész életünknek megtérésnek kell lennie, vagyis minden napon meg kell térnünk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a múltbeli megtérésünk érvényét veszítené, hogy ha egy nap nem hozunk döntést, akkor elveszítjük az üdvösségünket. Sokkal inkább azt kell értenünk alatta, amiről Jézus Krisztus is beszél, aki utána akar menni, az naponta vegye fel a keresztjét. Nem mondhatom, hogy én már húsz, harminc, vagy ötven évvel ezelőtt megtértem, hanem minden egyes napon újból meg kell hoznom a döntést Jézus mellett. Mindvégig kitartani mellette, jelenti azt, hogy folyamatosan megtérek hozzá.

Kovács Dániel iskolalelkész