Kicsi elsőseink átélték első igazi táboros élményüket – méghozzá az iskolában! Egy mesés, élményekkel teli hetet zártunk, amelyre biztosan sokáig emlékezni fognak.
Hétfőn hatalmas sorversennyel indítottuk a hetet, ahol mindenki lelkesen küzdött és szurkolt. Ani néni izgalmas robotika foglalkozásán bepillantást nyerhettünk a jövő világába, majd színes és kreatív képeket alkottunk. A nap zárásaként a Bűbájos vetélkedőn mértük össze tudásunkat játékos feladatok során.
Kedden lovaskocsikáztunk a faluban, igazi nyári hangulatban. A játszóházban felszabadultan játszottunk, majd Emi néni "Mesei hangok" hangtál-meditációján teljesen ellazultunk, befelé figyelve és megpihenve a sok élmény után.
Szerdán az erdei iskolában kalandoztunk: csatáztunk, bunkert építettünk, és elmerültünk a gyógynövények varázslatos világában, ahol a mesék minden bokor mögül előbújtak.
Csütörtökön a "Jégországi próbák" csapatverseny állomásait mindenki bátorsággal és vidáman teljesítette. Kézműves foglalkozáson virágokat készítettünk, majd Meseország rejtett kincseit kutattuk fel a Mesejáró térképen keresztül.
Pénteken mozizással zártuk a hetet, de még nem volt vége! Délután egy fergeteges vizes sorverseny és egy hatalmas vízipisztoly csata koronázta meg a hetet – senki nem úszta meg szárazon!
Az egész hét a játékról, a mesékről, a nevetésről és az összetartozás élményéről szólt. A gyerekek arcán a boldogság és a kíváncsiság ragyogott minden egyes napon. Hálásan köszönjük Kati néninek, Melinda néninek, Szimi néninek, Anita néninek, Ani néninek, Emi néninek, Klári néninek, a takarító néniknek, a karbantartó bácsiknak és Jóska bácsinak a sok-sok segítséget, odafigyelést és szeretetet, amellyel varázslatossá tették ezt a hetet. Külön köszönet a szervezésért Ica néninek, Kriszti néninek, Marcsi néninek és Viki néninek – szívvel-lélekkel dolgoztatok ezért az emlékezetes hétért!
Varázslatos hetet töltöttünk együtt. Kívánunk mindenkinek csodás, élményekben gazdag, boldog nyarat!