Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Betlehemezés a falunkban

Ez a hagyomány nem csupán játék vagy előadás, hanem közös élmény: házról házra járva, énekkel és jókívánságokkal ajándékozták meg egymást az emberek. Ahogy Kodály Zoltán is írta: „A házról házra járó jókívánságok a jeles napok egyik legszebb hagyományai: újévi köszöntők, vízkereszti énekek, angyalozás és más ünnepi szokások mind a közösség összetartását és a szerencsehozó hiedelmeket fejezték ki.”
Ezt a szép hagyományt elevenítette fel Tárnok Ákos kollégánk a népi furulyás tanítványaival együtt. December 22-én este több családnál hangzott fel a furulyaszó, a gyerekek csengő hangja, illetve az ilyenkor szokásos jókívánságok. A gyerekek nagyon lelkesek, tanáruk pedig nagyon büszke volt. Valamennyiük szeme ugyanúgy csillogott, mint csilloghatott a múlt század elején betlehemező kortársaiké.
Köszönet az élményért a gyerekeknek és tanáruknak, Tárnok Ákosnak!

GALÉRIA