Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Együtt ünnepeltünk Fa Nándorral

Negyven év, több mint hétszáz nap, Föld körüli út. Szeptember 30-án egy kis csapattal Révfülöpön jártunk és megcsodálhattuk a felújított Szent Jupát vitorlást, találkozhattunk Fa Nándorral, aki az ünnepélyes megnyitó után felhúzta a vitorlát. Majd meghatódottan a kormányra hajolva mondott köszönetet a hajójuknak. A beszélgetés során sok érdekességet tudhattunk meg a hajó megépítéséről. Kiderült, "krisztusi türelem" kellett ahhoz, hogy Gál Józseffel végig tudják csinálni a közel két évnyi hajóutat. Azt is megtudhattuk, Fa Nándor szerint csak a teljesítmény örök. Abban vannak olyan értékek, amikre valóban büszkék lehetünk. Néhányan autogramot is kértek tőle. De készült közös fotó az alkotásokat tartó alkotókkal is.

A FEOL bővebb tudósítása ITT olvasható

GALÉRIA