Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Kéktúrázás napja

A Magyar Természetjáró Szövetség immár negyedik alkalommal hirdette meg a Kéktúrázás Napját. Október 14-én iskolánk diákjai is csatlakoztak ahhoz a több mint 4000 elszánt turistához, akik egy-egy túraszakaszt kiválasztva közösen teljesítették a 2580 kilométeres Kékkört.

Diákjaink Zircről indulva Csőszpusztáig gyalogoltak. A 21 km megtétele s a közel 500 méteres szintkülönbség legyőzése nem jelentett gondot a csapatnak, ugyanis rendszeresen gyalogló gyerekekről, fiatalokról van szó. Elődeik már végig járták az Országos Kéktúrát és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát is.  Egy hideg üdítő reményében ráadásul ezt a szakaszt Bakonynánán még plusz két kilométerrel meg is toldottuk. Ez a kitérő nem is csoda, hiszen valamivel több, mint két hete még pólóban, többen rövidnadrágban és 26 fokban túráztunk. A korábbi esőzéseknek nyoma sem volt a Római-fürdőnél, de így szárazon is szép látványt nyújtott a Gaja-patak szurdokvölgye és az őszi Bakony.

Reméljük, hamarosan újra útra kelhetünk!

A fotókat Bognár Petra, Schweighardt Hanna, Szabó Petra és Tauszné Balogh Ildikó készítették.

 

 

GALÉRIA