Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Kézműves tábor 2024

Iskolánkban július 1-5-ig szerveztük mag a hagyományos kézműves táborunkat, melyre 26 tanuló jelentkezett. A hét nem szűkölködött programban.


Hétfőn papírtechnikával tavirózsás képet készítettünk, valamint selyemre festhettek a gyerekek. Kedden megismerkedhettek a nemezelés technikájával. Csodálatos mécsestartók születtek. Fáradtságos, kitartó munka meghozta az eredményt.
Szerdán Székesfehérvárra indultunk. A belváros egy-két nevezetessége után múzeumpedagógiai foglalkozásra indultunk a Deák Gyűjtemény festményekkel teli termeibe. Izgalmas, alkotással teli délelőtt várt ránk. A feladat nem mindennapi volt. A kiállított képek, a műelemzés inspirálólag hatott a későbbi rajzos feladatokra. Hűsítő fagylalt után a Koronás Parkban végre önfeledten játszhattak, szaladgáltak a gyerekek.
Csütörtökön kavicsfestés, akrilkép készítése, vizes játékok volt a program. Lélekemelő foglalkozást tartott Soczó-Horváth Judit néni, aki bibliaismeretet tanít az iskolánkban. Noé történetét bábozta el a gyerekeknek. Az interaktív foglalkozást egy igével indította és zárta:
„Azt tedd, amit helyesnek lát az Úr!" /5Mózes 6,18/


A történet meghallgatása után mindenki elkészítette a hírhozó galambot. Udvari játékok után fürdőbombát készítettünk, melyet szépen becsomagolva hazavihettek a gyerekek.
Pénteken nyalókákat és teakeverő pálcákat készítettünk olvasztott cukorból. Változatosan díszítették ezeket. Volt mentás, citromfüves, levendulás, cukorkás, diós. Délután makramé technikával karkötőket, könyvjelzőket készítettek a résztvevők. Majd játék az udvaron, s a hét véget is ért.
Köszönet: Mindenkinek, aki segítette a munkánkat, Judit és István bácsinak, könyvtárosainknak, akik a nemezelésben segítettek. Horváth Kati néninek, aki őrangyalként mindenütt ott volt. Köszönet a finom és bőséges ennivalókért. Erre igazán nem lehetett panasz. Viki és Klári néni mindent megtett, hogy finomakat együnk. Még az időjárás is kegyes volt hozzánk. Nem volt nagy hőség! Köszönet nektek gyerekek, hogy a foglalkozásokon érdeklődve, figyelemmel vettetek részt. A nagyok segítették a kisebbeket, veszekedés, vita nem volt. Békés, nyugodt tudott maradni a hangulat végig a tábor ideje alatt.
Szép hetet tudhatunk magunk mögött. A szülői visszajelzések háláról és köszönetről szólnak.


„Művészetek nélkül lehet élni, de nem érdemes!"


Dániel Erzsébet, Mogyorósi Gyöngyi és Karkóné Lukácsy Marianna néni, a tábor szervezői

GALÉRIA