Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Minecraft építőverseny

Kedves Szülők!

Gelencsérné Nagy Brigitta kolléganőnk vezetésével iskolánk 5. osztályos csapata szép siker előtt áll. A jó munka mellet a sikerhez szavazatokra is szükség van. Kérjük Önöket, szavazzanak iskolánk csapatára! A részletek miatt továbbítom Kolléganőnk levelét!

Köszönettel:

Sajtos József


 

Minecraft építőverseny

 

Iskolánk három 5. a osztályos tanulója, Csizmadia Zsombor, Gelencsér Dávid és Kubicza Péter részt vettek az Alba Innovár által meghirdetett Minecraft építőversenyen. Az országban először hirdettek meg ilyen versenyt általános iskolás gyerekek számára. Három hónap alatt építették meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház épületét a Minecraft játékból sokak által ismert „kockákból”. A munkájukat a zsűri az első körben kiválasztotta, ezért április 22-én részt vettek egy személyes találkozón, ahol be kellett mutatniuk a zsűri tagjainak, hogyan építettek, dolgoztak együtt a csapat tagjai. A bírálók nagyon megdicsérték a gyerekeket, az eredményhirdetés május 4-én lesz.

A zsűri elnöke Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere, Török Szabolcs tankerületi igazgató és Laufer Tamás az Alba Innovár vezetője.

Az elkészült pályamunkákra a közönség is szavazhat! A YouTube-on található kis videóra kell „tetszik”-et kattintani, ha bejelentkezést kér, akkor gmail-es e-mail címmel kell csak bejelentkezni.

Kérjük, szavazzanak a Vörösmarty Színházat bemutató videóra az alábbi linken:

https://www.youtube.com/watch?v=YOjo0KdIddk&list=PLcQk0q8GKDAPwmE-a5zfOt1Qe3ATYt36D&index=18

vagy https://albainnovar.hu/minecraft-verseny-kozonsegszavazas