Pista bácsi emlékére

Közös megemlékezésre gyülekeztünk össze a Tájház udvarán.

Hollósi Pista bácsi a faluért élt. Jobban mondva a falunk, a faluja múltjáért. Értéket mentett, gyűjtött, teremtett. Valódi értéket. Pista bácsi elment, öröksége itt maradt. Üres a Tájház… Tiszteletére népdalok hangja mellett gyújtottunk gyertyát május 5-én, a késő délutáni órákban: nagyon sokan közöttünk voltak olyanok, akik ismerték, tisztelték és szerették Őt!

Köszönjük Varga Endre fotóit!

Ha valaki kirándulóként, turistaként érkezett Seregélyesre, biztosan betévedt a Fő utcai kis portán meghúzódó Tájházba. Sokan voltak, akik kimondottan e helyi gyűjtemény, vagy annak gazdája, gondnoka, mindenese, Hollósi Pista bácsi miatt jöttek ide. (Igen, Hollósi Pista bácsi, vagy egyszerűen Pista, ahogy az ismerősei szólították. Bár az István nevet kapta a keresztségben, de így talán még az idegenek sem szólították.) Akinek volt szerencséje megismerni ezt a gyűjteményt és Pista bácsit, joggal érezhette úgy, hogy kincsre lelt.

Annak ellenére, hogy Seregélyes nem a néprajzkutatók Mekkája, a gyűjtemény párját ritkítóan gazdag, s nem csak használati eszközökből. Népi viselet gyűjteménye, mely a XIX. századból és a XX. század első feléből származik, több mint ezer darabból áll, köztük található néhány különleges darab is. E ruhadarabokat pedig egy férfiember gyűjtötte, rendezte, gondozta. Pista bácsi, aki a vendéget mindig kedvesen, de némi gyanakvással fogadta. Hunyorgó tekintete kutatta az idegent. Rövid „felmérést” szinte mindig bizalom követett, s jó értelembe vett szóáradat. (Ha nem így történt, akkor arról csak a vendég tehetett, benne volt a hiba.) Élmény volt hallgatni ízes beszédét, érdekes történeteit, anekdotáit, figyelni rafinált észjárását, csavaros gondolatmenetét. Minden szava hiteles volt, hiszen megélte azt a kort, amiről mesélt, használta, készítette azokat az eszközöket, tárgyakat, ruhadarabokat, melyek számára az Istenen és családján kívül a Világot jelentették. Töviről hegyire ismerte a falut, tudta szinte minden ház, utca, dűlő történetét, legendáját. Ismerte a falubelieket éltükben, s azt is tudta, kit, hova, melyik temetőbe temettek.

1978-ban felkérést kapott egy kézimunka szakkör megalakítására. A kérésnek nem tudott ellenállni, s közel harminc nő élén elindította szakkörét. A rendszeres foglalkozásokon hímeztek, szőttek, de csipkeveréssel is foglalkoztak, Pista bácsi ezekben is az élen járt. Keze alatt úgy simult a fonal, gyarapodott a szőttes, a csipke, hogy az sok asszonynak is a becsületére vált volna. Munkáikban sok kiállításon gyönyörködhettek az érdeklődők.

Nagy változást hozott a szakkör életében az 1992-es esztendő. Az önkormányzat akkor vásárolta meg a Fő utcai házat és adta át előbb rendbe tételre, majd használatra, gondozásra a Kézimunka szakkörnek. A lelkes tagok Pista bácsi vezetésével, családtagok önzetlen közreműködésével egyre rendezettebb lett. Az udvar kitisztult, a kert művelés alá vonva, a ház pedig takarossá vált. A szakkör átköltözött a hivatalosan 1995. május 6-án megnyíló Tájházba.

Ez 27 éve történt. Akkor még senki sem gondolta, hogy szinte napra pontosan 27 év múlva több száz ember vesz végső búcsút Pista bácsitól. A szív elfáradt, a mozdulatok lelassultak, a tűt letette.

Tisztelői, kortársai, a szakkör még élő tagjai temetése előtt a Tájház udvarán az iskola szervezésében népdalok, versek mellett emlékeztek, gyújtottak gyertyát emlékére. (Hunyorgó szemmel odafönn most biztosan azt mondja, hogy „Ti piromániások vagytok!”)

Isten veled, Pista bácsi! Mindent köszönünk!

Sajtos József

Drága Pista!

Ezen a szomorú megemlékezésen azt kívánjuk, hogy az általad hímzett sok ezer színes, el nem hervadó virág boritsa majd sírodat. Mindenre emlékezni fogunk, amiket meséltél, megmutattál nekünk és a fiatal generációnak, itt a Tájházban. Kár, hogy sok mindent magaddal viszel most, amelyekről még beszélni, kérdeznünk kellett volna. Tisztességed, ember és állat szereteted, hagyomány tiszteleted példa értékként él bennünk. Megpróbáljuk tovább adni mindezeket azzal, hogy életben tartjuk, amit ránk hagytál.

Emlékeinkben őrizzük hamiskás mosolyod, egyszerű, de találó tréfáidat, tanulságos történeteidet.

Végtelen hálánk és szeretetünk kísérjen utolsó utadon, téged az égi angyalok várnak abban a más világban.

Indulj utadra, vegyen körül csendes megnyugvás. Tested ugyan szombaton átadjuk a földnek, de Te tovább élsz, mert nem felejtünk.

Fogadd végbúcsú szavunkat, érezze kihűlt szíved fájdalmunkat, szeretetünket, mellyel elköszönünk Tőled.

Ha még ajkad szólni tudna, biztosan ezt mondanád:

                      „Ha emlegettek, köztetek leszek.

                        De fáj, ha látom könnyetek.

                        Ha rólam szóltok mosolyogjatok

                        Így emlékem áldás lesz rajtatok” 

Seregélyes 2022. 05. 06                          

Varga Endréné Kovács Edit

Pista bácsi

Ha megszületünk, egyszer meg is halunk. Tudja ezt mindenki, hisz halandók vagyunk.

Ám magunk mögött különböző mélységű nyomokat hagyunk.

Családot, barátot, s az általunk felépített, féltve őrzött világot.

Most sem törtét másképp, Pista bácsi elment, s kíváncsian néz le ránk, ott fent.

Vajon mit kezdetek azzal, mit gyűjtöttem, ami életemben fontos volt, aminek örültem?

Megbecsülitek-e azt a sok- sok szépet, amit a Tájházban összerendezgettem néktek?

Sző-e még valaki a régi szövőszéken, továbbviszi-e majd valaki a hagyományt, mit éveken át dédelgettem?

Odafönt békére lelt, s megtalálta társát, s a hímzőszakkör előrement többi tagját.

Fönt ülnek egy nagy felhő felett, onnan figyelnek minket. Miközben horgolják a csipketerítőket.

Virágmintát hímeznek aranyszín fonállal,

énekelnek, beszélgetnek tréfálkozó bájjal.

Kondenzcsík a vetülékszál az égi szövőszéken, szivárvány színeit fűzik át rajtuk éppen.

Munkáikat rendezgetik, hajtogatják szépen, épp úgy, ahogy megszokták idelent, régen.

Mosolyognak, tréfálkoznak, nem fáj most már semmi, de nekünk kell az emléküket tovább őrizgetni.

Megígérjük, hogy megfelelünk majd az elvárásnak, s nem hagyjuk az értékeket az enyészetnek, az elmúlásnak!

Seregélyes, 2022. 05. 05.        Karkóné Lukácsy Marianna