Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Simon M. Veronika az alkotótáborban

Idén nyáron az alkotótáborunkat július végén tartottuk meg. Erre meghívtuk Simon M. Veronika Munkácsy-díjas festőművészt is, aki nagyon kedvesen elfogadta a meghívást, és tanított bennünket. Mi pedig egy festészethez kapcsolódó köténnyel köszöntük meg, hogy elfogadta a felkérésünket. Nem voltunk sokan, de a csapat nagyon lelkesen dolgozott.
Többféle technikát is kipróbálhattak a résztvevők. Hétfőn selyemfestés volt. Ki-ki kedve szerint sálat avagy képet festett, esetleg mindkettőt. Kedden a művésznő iránymutatása mellett akrillal festettünk tájképet. Szerdán akvarell technikával készültek a képek. Csütörtökön a perspektíva kapott nagyobb szerepet, s ehhez az akril technika társult. Pénteken pedig pasztell krétával csendéletek születtek. Hamarosan az elkészült alkotásokból egy kis kiállítás nyílik az általános iskola emeleti aulájában lévő galériában.
Köszönet az iskolának, aki idén is befogadott bennünket. Jövőre is számítunk erre a lehetőségre.


Karkóné Lukácsy Marianna rajztanár

GALÉRIA