Szent György napján a Tájházban

Ismét élettel telt meg a Tájház udvara. Szent György napján érdekes és szép programmal vártuk az érdeklődőket.

Először Juhász Imre bácsi, a szabadegyházi juhász mesélt a gyerekeknek szakmája szépségeiről. Bemutatta a juhászatban ma is használt ősi eszközeit. Azért, hogy a juhászokról alkotott kép teljes legyen, iskolánk népi furulyásai mutatták be tudásukat.

Tárnok Ákos népzenész Hollósi Pista bácsira emlékezett halálának negyedik évfordulója alkalmából. „ Magyarságtudatunk, helyi kötődésünk  megőrzéséhez szükség van az ilyen tájházakra, mint a seregélyesi. Szükség van az ilyen emberekre, mint Hollósi Pista bácsi volt. Áldozatos munkájukkal maradandót alkottak, sokat tettek a ma emberének, legyen az iskolás vagy felnőtt, hazafias neveléséért. Hála és köszönet érta!”

Az „emlékmuskátlik” elhelyezése után Nagy Imola és tanítványai énekeltek, citeráztak. A zsíroskenyerek és a tea elfogyasztása után következett a táncház. A Kákics zenekar (és furulyás diákjiank!) húzta a talp alá valót, Lippert Ferenc, Ferkó bácsi pedig játékos és vidám módon ismertette meg a legkisebbeket a gyerekjátékok és a tánc örömeivel. A nap zárásaként Buzáné Jutka néni, a Tájház mindenese és Hollósi Gábor, Pista bácsi fia ültette el Jókai almafáját. A fát, Petőfi körtefájához hasonlóan, Kovács Gyula pórszombati erdész és a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Szarvas József színművész jóvoltából kapta meg iskolánk. Úgy gondoltuk, e jeles fa legjobb helyen a Tájház udvarán lehet.

Szarvas József elfoglaltsága miatt személyesen nem tudott részt venni a rendezvényen,  de az alábbi üzenetet küldte:

„Az Úr harmadik napon teremtette a gyümölcsfát!

Petőfi körtefája, Jókai dáma almája anyai, apai, nagyapai, nagyanyai, vadalanyra oltott őshonos tudástára, kultúra visszatanuló korba érkeztetett világunk reménye, hite.

 Hiszen ha van vadalany,  oltóvessző, tudás és szándék vezette dolgos kéz, akkor van  jövő!

Egy magára valamit adó paraszt ember annyi és annyi féle gyümölcsfát ültetett kertjébe, hogy ha járvány, vagy háború dúl és semmi más élelem nem áll rendelkezésre, családja ne haljon éhen.

Seregélyesen ma nem csak gyümölcsfát, hanem közösség erősítő szándékú reményt is ültetnek.

Köszönet érte.

Szarvas József”