A Magyar Talajtani Társaság népszerűsítő céllal, három évvel ezelőtt az Agrárminisztériummal együttműködésben indította el az „Év Talaja” elnevezésű programot. Azóta hagyományteremtő módon, közönségszavazással választják ki az adott esztendő legjobb talajszelvényét, amelyre idén is bárki jelölhetett hazánk, illetve a Kárpát-medence területéről.
Október elsején zárult le a szavazás, amelyen a szadai Székely-kert talajszelvénye nyert 1270 vokssal, a második legtöbb szavazatot, szám szerint 1044-et szinte végig igen szoros versenyben Debrecen-Pallag első évfolyamos mezőgazdasági mérnök hallgatóinak talajszelvénye kapta. Ezért is kiemelkedő eredmény, hogy egy általános iskola szelvénye 556 szavazattal a harmadik lett a 22 pályázó közül.
Gratulálunk a sikerhez mindenkinek, aki tett érte és köszönjük a szavazatokat!
(A Magyar Talajtani Társaság honlapja ITT elérhető!)