Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Teri néni díj

Ma már csak emlék a szőlőhegyi iskola. Az épületek még állnak, de fakul a nimbuszuk. Ez nem is csoda. A valaha országos hírnévre szert tett intézmény szép lassan leépült, bedarálta, megszüntette az egyre embertelenebbé, személytelenebbé váló oktatási rendszerünk. Utolsó tagintézmény vezetője Zsilovics Kálmánné, Teri néni volt. Amikor nyugdíjba ment, szeretett iskolája is megszűnt. Ezt sajnos Ő sem élte túl. Az iskola megszűnését követően hamarosan Ő is elhunyt. Tudtuk, éreztük, hogy emlékét, a szőlőhegyi iskolai oktatás emlékét meg kell őrizni. Az ott dolgozó remek pedagógusok munkája nem merülhet feledésbe. Domonkos Béla bácsi, Bozai Lajos bácsi, Mihály Lászlóné, Zsilovics Kálmánné, Teri néni, Szomolainé Márti néni (és még folytathatnánk a sort) munkája nem merülhet feledésbe. E törekvésünk találkozott Teri néni lányának, Timinek az elképzelésével is. Ennek köszönhetően alapítottuk meg a „Teri Néni- díjat”. E díjat minden tanévben az a szőlőhegyi diákunk kapja, aki tanulmányi eredményével, közösségi munkájával, vagy éppen a sport és a művészetek területén nyújtott teljesítményével kiemelkedik szőlőhegyi tanítványaink közül. Erre idén Somogyi Virág 8.b osztályos tanulónk vált érdemessé. Teljesítményéhez gratulálunk! Jutalmát, úgy, mint immár 11 esztendeje mindig, Teri néni lánya, Nagyné Zsilovics Tímea, ajánlotta fel.  Köszönet érte!

 

                                                                                            Sajtos József

 

 

Somogyi Virág