A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája által meghirdetett országos meseíró és illusztráló pályázatra négy pályamunkát adtak be iskolánk tanulói. Záha Liliána – Szalay Gréta, Polák Hanna, Heiter Lotti és Gyenge Laura diákok pályáztak. Gratulálunk munkáikhoz! Heiter Lotti 7. a osztályos tanuló 1. helyezést ért el, így április 29-én a törökszentmiklósi eredményhirdetésen vehette át jutalmát. Gratulálunk a nagyszerű eredményhez!
Heiter Lotti meséje:
Minden reggel első dolgom tükörbe nézni, de a tudat bennem van, hogy a csodát ne várjam, azért tenni kell. Rosszul érzem magam, mert nem vagyok elégedett a testemmel, az arcommal, és a világgal sem. Milyen világgal is lennék elégedett? Azzal, ami más fájdalmain nevet? Az iskolában minden nap nevetnek a legnagyobb problémámon. A túlsúlyomon. Ezt mindenki viccesnek találja, én pedig minden nap emiatt borulok párnámba, könnyes szemmel. Már szinte el sem tudom képzelni a napomat anélkül, hogy zaklató üzeneteket kapnék az interneten, vagy elvegyék a tízóraim. Tisztába vagyok vele, hogy emiatt ugyanúgy boldog gyerekként kéne élnem az életem, de ez nem olyan egyszerű.
Szerencse, hogy itt van nekem a legjobb barátnőm, Emma. Az ilyen rosszindulatú megjegyzések után ő az egyetlen, aki képes felvidítani. Ilyenkor mindig elmegyünk moziba, vagy ha éppen vásárolni lenne kedvünk oda. Emma mellett fontos szerepet játszik az életemben édesanyám, aki mindig megvigasztal, ha épp nem a derű van arcomra festve.
Éppen becsengettek 2. órára, amikor valaki röfögő hangot kiadva a fejemhez vágott egy cukorkát. Nagyon rosszul érintett a dolog, így kikéredzkedtem a mosdóba. Leültem a földre, és könnyeim mintha patakká változtak volna. Cikáztak a gondolataim, vajon mivel érdemeltem ezt ki? De semmit sem tudnék felhozni mentségükre, amiért így bánnak velem. Elővettem a naplómat, amelybe mindent beleírok. Megnyugtat, hogy kiírhatom magamból, ami bánt és ami fáj. A napló nem beszél s nem pletykál, ő csak meghallgat. Mindent tud, annyi mindent tud, arról regényt lehetne írni. Miután leírtam szívem fájdalmait, rajzoltam is hozzá. Magamat rajzoltam le, de nem úgy ahogyan azt a tükör teszi. Úgy, ahogyan szeretném látni magam. Karcsú derékkal, lapos hassal, össze nem érő combokkal és persze szép arccal. Könnyeim visszafogtam, hogy a papír el ne ázzék, de igencsak nehéz volt türtőztetni magam, hiszen nem volt szívem fájdalmára nem orvosság. Könnyeim ráhullottak a papírra, a homálytól nem láttam túl sokat, így megdörzsöltem szemeim. Fejem fájni kezdett, s mikor felnyitottam a szempillám, a rajzon magamat láttam. De nem szépnek ábrázolva, hanem a valósághoz hűen maradva. Noteszemet becsuktam és visszamentem órára. A folyosón mindenki rám csodálkozott, és kérdezősködni kezdtek:
- Te az új lány vagy? – kérdezte egy fonott copfos, szemüveges diáktársam.
- Mikor jöttél az iskolába? Körbe vezesselek? – érdeklődött egy fiú.
A válaszokat magamba raktároztam el, hiszen megszólalni sem tudtam. Nem értettem a hirtelen érdeklődést irántam. Kinyitottam az osztályterem ajtaját és mindenki tátott szájjal bámult rám. Az osztályfőnököm megkérdezte, mi történt velem, én pedig válasz nélkül leültem a padra. Emma a cipőmtől kezdve egészen a hajam kontyáig szótlanul végignézett rajtam, majd elővette a zsebtükrét és az arcom elé tette. Néztem magamat és ámulatból ámulatba esve csodálkoztam. Kicsengettek az óráról, egyenesen hazafelé indultam. Édesanyám rám sem ismert. Neki mindig is szép voltam. De másoknak? Melyik lány ne vágyna arra, hogy irigyek legyenek rá? Melyik lány ne vágyna arra, hogy megdicsérjék az alakját? Szép lettem. Életemben mindig is erre vágytam, hogy valami oknál fogva új külsőt kapjak. Leültem a kanapéra és csak arra tudtam gondolni, mikor történhetett velem ez a csoda. Sokáig nem töprengtem rajta, hiszen eszembe jutott a naplóm, melybe leírtam kívánságomat és lerajzoltam “ álom kinézetemet”. A varázslatos könnycseppek melyek szemeimből potyogtak, vajon ekkora csodát tettek?
Délután nem kaptam zaklató és fájó üzeneteket. Profilképemet kicseréltem egy másik fotóval, melyen a mai énem büszkélkedik. Rengeteg iskolatársam írt rám, dicsérték meg az új külsőmet. Megszámolni egy kezemen sem tudnám, mennyi új barátot szereztem, akikkel késő estig beszéltem. Beesteledett és aludnom kellett volna már, viszont vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Egyrészt rettentően örültem az új külsőmnek, hogy végre szépnek éreztem magam, és öröm volt a tükörbe nézni, melytől máskor szinte rettegtem. Másrészt viszont gyötört a gondolat, hogy akik írnak nekem és a folyosón újként kezeltek, ők nem igaz barátok. Mert semmilyen kötszer nem bírja bekötni azt a sebet, melyek a szív fájdalmai, melyet ezek a ”barátok” okoztak. Bántottak és megaláztak, és most új külsőt váltva hirtelen mind barátom akar lenni. Tudom, nem önmagamért szeretnek, ők nem azért szeretnek, akinek én ténylegesen vallanám magam. Mert én egy vicces lány vagyok, aki szeret moziba járni, vásárolni és biciklizni. Ők tudják ezt rólad? Nem. Semmit sem tudnak rólad, csakis a kinézeted alapján állnak szóba veled. Ezekben a gondolatokban elmélyedve hunytam le szemeim.
Másnap reggel enni sem bírtam, ami igazán ritka, de annyira féltem iskolába menni, hogy még ezt is mellőzni tudtam. Kinyitottam az iskolakaput, és a rengeteg gyerek mind körém özönlött. Igazán jól elbeszélgettünk. Sokan mosolyogtattak meg ezen a napon. Tegnap esti aggodalmaim azóta sem csillapodtak, sőt azóta is gyülemlettek fel bennem az érzelmek. Nagyszünetben a mosdóba rohantam és a tükörbe néztem. Néztem némán, majd egy hang belülről azt kérdezte tőlem:
- Ki vagy?
A hang kérdésére nem tudtam válaszolni. Miközben másnak szerettem volna megfelelni, teljesen elvesztettem önmagam. Térdeimre borulva sírva fakadtam és válaszokat kerestem. Miért nem lehetek átlagos? Miért nem születhettem szépnek, vékonynak? Mivel érdemeltem ki ezt az egészet? Szemem lehunytam, s vissza szerettem volna fordítani az egészet. Megfogtam noteszemet, kinyitottam és kitéptem az oldalakat, melyben karcsúnak rajzoltam magam, melyben kívánságaim kerültek. Csak sírni tudtam és nem akartam jelen pillanatban semmit annál jobban, minthogy visszakapjam az igazi énemet. A régit, mely igazán vagyok. Hazudnék, ha azt mondanám nem tetszik a kinézetem, de ha ez azzal jár, hogy elveszítsem önmagam, többé nem siránkoznék. Jegyzetfüzetemből kitépett lapokra könnyem rácsordult, mire felálltam, hogy tükörbe nézzek, s hideg vízzel megmossam arcomat, már a régi énemet láttam. Láttam a pattanásaim, a szemem alatti karikákat az elálló füleim. De ezekre már egész másképpen tekintettem, mint azelőtt.
Bementem az osztályterembe és mindenki más tekintettel, más arckifejezéssel nézett rám, mint azelőtt. Szelíd, kedves mosolyt pillantottam meg arcukon. Lassan odasétáltak a padomhoz és egy egész szüneten át tartó beszélgetésbe kezdtünk. Őszintén bocsánatot kértek tőlem, és még azt is bevallották, hogy igen jó fejnek, viccesnek és kedvesnek gondolnak. Most tényleg visszafogtam magam és nem bőgtem el, de ennél lélekmelengetőbb érzésben rég részesültem.
Azóta az életem teljesen átfordult és Emma mellé még vagy tíz új barát csatlakozott. Hálás vagyok a naplónak, az életnek, és az Istennek, mert az életem ettől a naptól fogva megváltozott. Magam miatt. Én én akartam lenni!
Sose akarj megváltozni más miatt, ha te jól érzed magad a bőrödben! Ha szeretnél változni, csakis a te igényeid szerint változz! Hallgass a szívedre és éld meg életed legszebb pillanatait! Ne azzal gyötörd magad, mit gondolnak rólad mások! Ne külső alapján szerezz magadnak barátot! Hiszen bármilyen külső rejthet végtelen jó embert! Ne ítélkezz másokról! Ne legyenek előítéleteid! Ne a hibákat keresd, találd meg mindenkiben a pozitívumokat! Hiszen a hiba mindenkiben megtalálható. De mindig lesz, aki majd tökéletesnek talál. Találd meg te is a számodra tökéleteset!
A tanév rendje
Csengetési rend
Időpont foglalás fogadóórára
Elérhetőségek
Gólyafészek - Kamerakép
Digitális órarend
