Emlékezés

A rohanó életünkben megálljt parancsolt egy szomorú hír: Ebert Erzsike halálának híre.

Magunk előtt látjuk a képet, amikor 1976 augusztusában, az alakuló értekezleten bemutatkozott fiatalos lendülettel. A következő kép szeptember elseje, amikor büszkén, kézen fogva vezette elsős osztályát. Már akkor tele volt ötlettel, tervvel, lelkesedéssel, hogy miként hozhat létre jó osztályközösséget, miként tudja tanítványait magasabb szinten tanítani. Munkáját az igényesség, tanítványai iránti elkötelezettség, szeretet jellemezte.

Életét teljesen kitöltötte választott hivatása: tanulók számára szervezett szabadidős tevékenységek sora, táborok szervezése, énekkar vezetése, s megannyi program, melyekről a tanítványok emlékei és a fényképek tanúskodnak. Nem csak a diákokra, hanem a szülőkre, kollégáira is áldozta soha el nem fogyó energiáját.

Élete úgy alakult, hogy egy időre kénytelen volt elhagyni a pályát. A kitérő után visszatért szeretett hivatásához. Töretlen munkakedvvel folytatta munkáját. Mindig kész volt megújulni, jó kedvvel, derűvel, fáradhatatlanul végezte feladatait.

2014 változást hozott életében, nyugdíjas lett. Ő ezután sem pihent. Nyugdíjas Klubot szervezett és vezetett éveken keresztül.

A tevékeny élete csak az egészsége megromlása miatt torpant meg. Betegsége csak a testét, de a lelkét nem törte meg. Soha nem panaszkodott, türelemmel viselte sorsát. Továbbra is megmaradt minden iránt érdeklődő, nyitott, vidám embernek.

Búcsúzunk Erzsikétől, sok-sok diák kedves tanító nénijétől, búcsúzunk a jó közösségi, fáradtságot nem ismerő kollégától.

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,

  Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.   

 Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,”

                                                     (Juhász Gyula)

 Isten veled Erzsike!