Üdvözöljük iskolánk weboldalán

„Indulj el egy úton…” – seregélyesi csapatokkal

Iskolánk immár hatodik éve szervezi az Országos Kéktúrával foglalkozó vetélkedőjét. Ez nem is csoda, hiszen diákjaink már végiggyalogolták a több mint 1100 kilométeres Országos Kéktúrát és a valamivel több, mint 540 kilométeres Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát is.

Vetélkedőnk nagy hírnévre tett szert. Az elmúlt években több száz csapat versenyzett nem csak határainkon belülről, hanem Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Partium iskoláiból egyaránt. Versenyünk pár év alatt az ország legnagyobb turisztikai vetélkedőjévé vált. Egy olyan vetélkedővé, mely egy vidéki iskola alulról jövő kezdeményezésére valódi értéket teremtett.

A koronavírus immár második éve kényszerít bennünket szükségmegoldások felé. Ez sajnos idén sem volt másként. A majdnem fél évet felölelő levelezős fordulók után a döntőt ismét online módon szervezhettük csak meg. Erre május 21-én került sor. A seregélyesi csapatokat viszont valódi döntőre hívtuk. Ők június 7-én adhattak számot tudásukról, „kontakt” módon. E jó hangulatú döntőn a legmagasabb pontszámokat az alábbi csapatok érték el:

 

helyezés

csapat neve

osztály

csapat névsora

felkészítő tanár

I.

Seregélyesi Sárkányok

8.a

Bakó Benjamin

Bokros Vivien

Csanádi Gréta

Nagybaconi-Keresztes Mercédesz

Oláhné Wollein Erika

II.

Észforgatók

6.a

Heiter Lotti

Madarász Sára

Pinke Anna

Sándor Luca

Oláhné Wollein Erika

III.

Rókák

5.a

Alföldi Anna

Nagy Csenge Kriszta

Schweighardt Hanna

Szabó Petra Zsófia

Sajtos József

 

 

Gratulálunk minden lelkes és kitartó csapatnak, csapattagnak!

Reméljük, nem csak virtuálisan szerették meg a túrázást, hanem a valóságban is bakancsot (túracipőt) húznak, s az „apostolok lován” ismerik meg kis országunk rejtett kincseit!

 

                                                                                   Sajtos József