Üdvözöljük iskolánk weboldalán

A fiatalokra leselkedő internetes veszélyekről

Egy ideje már gyakran beszélünk a gyerekekre, fiatalokra leselkedő internetes veszélyekről, azokról az esetekről, amelyeknek akár büntetőjogi következményei is lehetnek. Gyakran – de talán még mindig nem elégszer, hiszen már az oktatási intézmények alsó tagozatán tanulók körében komoly gondot okozhatnak a túl korán kézbe adott okostelefonok. Bayer Mónika Anna ügyvéd, a fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza és családjogi szakjogász nagyon fontosnak tartja a kellő tájékoztatást, ennek érdekében tartott a szülőknek minap előadást a Seregélyesi Baptista Általános Iskolában.

 

– A döntés arról a szülők felelőssége, hogy mikor adnak a gyermekük kezébe okostelefont, ám az éretlen, meggondolatlan diákok a készülék használatával komoly problémákat képesek egymásnak okozni: rágalmazhatnak, sértegethetnek, bántalmazhatnak, vagy akár pornográf képeket készíthetnek és küldhetnek tovább  – hívta fel rá a figyelmet Bayer Mónika Anna.  – Az ilyesmi bizony akár súlyos következményeket is vonhat maga után, amellyel a legtöbb fiatal nincs tisztában.

 

– Másfél éve már beszélgettünk erről, azóta pedig még inkább gyakoribbá váltak az ilyen cselekedetek. Ön miben látja a bajok legfőbb forrását?

 

– Említhetjük bármelyik közösségi platformot, alapvető probléma, hogy a gyerekek az online felületeken élik az életüket és miközben ennek látszik a pozitív és negatív hozadéka, nincsenek megtanítva arra, miként kell az internetet megfelelő módon használni. Nem vagyok az online lehetőségek vagy az internet használata ellen, szó sincsen erről, de a gyerekeket meg kell tanítani arra, hogy a normális, hétköznapi együttélés szabályaihoz hasonlóan nem tehetünk meg bármit az internet használata közben sem. Ez a tanulási folyamat rekedt meg. Amikor az előadásokon arról beszélek a gyerekeknek, hogy bűncselekményt is elkövethetnek a meggondolatlanságukkal, hatalmas szemekkel csodálkoznak. Pedig könnyen megtörténhet, de ezt nem tudják. Ha egy kicsit tájékozottabbak lennének – mivel senki sem ellensége önmagának –, nem tennének ilyeneket, nem kellene néhányuknak majd rendőrségi kihallgatáson szembesülni az esetleges súlyosabb következményekkel.

 

– Mire gondol, amikor súlyosabb ügyekre utal?

 

– Nagyon elharapódzott a gyermekpornográfiával kapcsolatos esetek száma, ilyeneket szinte számolatlan mennyiségben követnek el gyerekek és fiatalok. Egyetlen 18 év alatti személyről készített szeméremsértőnek minősülő fénykép elég hozzá, amit a Büntető Törvénykönyv már gyermekpornográfiának minősít. Bűncselekmény egy ilyen tartalmat letölteni, megőrizni, megosztani, tovább küldeni. Adott esetben én, mint kirendelt védő – ez egyébként fiatalkorúak esetében az eljárás során kötelező –, már a hatvanhetedrendű vádlottnak vagyok a védője, mert amikor a rendőrök visszanyomozzák egy-egy fénykép útját, a továbbítók közül a sorban mindenki vádlottá válik. Nincsenek ezzel tisztában a gyerekek, megszokott, hogy ha egy kép érkezik, azt azonnal továbbítják. Azért dolgozunk jó együttműködésben a hatóságokkal, hogy felvilágosítást nyújtsunk a veszélyekről.

 

– Miért nincs veszélyérzet a gyerekekben?

 

– Azt hiszik, megtehetik, hogy bármit terjeszthetnek az interneten, pedig nem. A Büntető Törvénykönyv csak nagyon speciális bűncselekmények esetében „tolja lejjebb” 12 évre a büntethetőség korhatárát, de a fiatalkorúakról alkotott általános jogszabályok szerint az elkövető 14 életévétől már büntethető. Sok esetben maguk a sértettek generálják ezeket a helyzeteket, mert belehelyezkednek egy helytelen magatartásba. Intim, pornográf jellegű fényképet küldenek magukról, és ha utána megromlik a viszony, megváltozik minden, és a képet akár zsarolási szándékkal használhatja fel a korábbi barát vagy barátnő, vagy csak „viccből”, más esetben kimondottan ártó szándékkal küldik tovább. Sokan hiszik azt, hogy az egykori barátnőjükről, barátjukról készült képpel bármit megtehetnek, erre feljogosítja őket a korábbi intim együttlét. De ez tévhit, és nagyon nagy probléma, hogy tapasztalataim szerint kevesen ismerik a lehetséges következményeket.

 

– Gondolom gyakori védekezés az, hogy „én is csak úgy kaptam…”

 

– Valóban, de ez nem mentség. A gyermekpornográfiának több elkövetési alakzata, tényállása létezik: a „megszerez, tart” a legenyhébben büntetendő, aztán következik a „tovább küldő” magatartás, majd a nagy nyilvánosság elé tárás és az üzleti cél. Egy másik nagy tévhit a gyerekek körében, hogy azt hiszik, ha letörölnek valamit a telefonjukról, akkor ők abban az ügyben már nem megtalálhatók. Ám amikor a rendőrség végig követ egy ilyen láncolatot, bizony a telefonok önmagukban bizonyítékká válnak.  

 

– Mit mond az előadásokon, mi a helyes viselkedés?

 

– Minden a sértettnél kezdődik, azaz senki ne küldjön magáról soha senkinek intim, szexuális, pornográf jellegű képet! Semmi olyat, ami után esetleg arra gondolhat, hogy hűha, ezt talán mégsem kellett volna… Ha pedig valaki ilyen fényképet kap, azt azonnal törölje ki a telefonjából és semmiképpen se küldje tovább. Ezzel már sokat tesz annak érdekében, hogy ne legyen nagyobb a baj.

 

– Milyen tapasztalatokat szerzett eddig az előadásai során az oktatási intézményekben?

 

– A tájékoztatók után a gyerekek és a velük dolgozó pedagógusok, valamint a szülők is azt mondják, hogy bizony nagyon jól hasznosíthatják majd a hallottakat a hétköznapokban. A későbbi visszajelzések is ezt a véleményt igazolják. Igyekszem testközelből, jogeseteken át, a gyerekek korosztályából hozni a friss példákat, de sokkal szélesebb körben terjeszteném ezeket az információkat.

 

Bayer Mónika Anna ügyvéd egy másik problémáról, az elektromos rollerek helytelen használatáról is beszélt a FEOL-nak. A közlekedési eszköz a KRESZ szerint gépi meghajtású, tehát ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint egyéb más járművekre. Az ittas rollerezés ugyanazt a büntetést vonja maga után, mintha autót vezetne valaki, és akkor könnyen ugorhat a jogosítvány. Ha balesetet okoz egy fiatal úgy, hogy például valakinek eltörik a karja, akkor az akár egy évig terjedő szabadságvesztést jelenthet, hiszen a cselekménynek súlyos testi sértés lett a következménye. Ha maradandó a fogyatékosság vagy súlyos az egészségkárosodás, még magasabb a büntetési tétel. Mindezt érdemes lenne mindenkinek észben tartania, aki ilyen eszközt használ, márpedig néha önmagában katasztrófa, ahogy a fiatalok közlekednek a rollerekkel, jegyezte meg a szakember.

(Forrás: FEOL)